Hétfőtől próbavizsgáznak az érettségi előtt álló diákok
Jövő héten próbavizsgáznak az érettségi előtt álló diákok. A tizenkettedikesek – a tanítóképzőkben a tizenharmadikosok – próbaérettségije március 28-án, hétfőn kezdődik a román nyelv és irodalom vizsgával. Március 29-én lesz a próbavizsga a szak kötelező tantárgyából, 30-án a választható tantárgyból, 31-én pedig anyanyelv és irodalomból.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője a Maszolnak elmondta, hogy a diákok többnyire lazábban veszik a próbaérettségire való felkészülést, az országos próbaérettségi eredményei mindig gyengébbek a nyári vizsga eredményeinél. Attól függetlenül, hogy iskolai szinten már szerveztek próbaérettségit, a diákoknak még mindig új és szokatlan helyzet a vizsgázás.
A főtanfelügyelő szerint kiváló lehetőség a próbaérettségi arra, hogy a diákok ismerkedjenek a vizsgatételekkel. „Elmondható, hogy a tanulók nem veszik olyan komolyan a próbaérettségire való felkészülést, mert a vizsgának nincs tétje bizonyos szempontból, hiszen a jegyeket nem kötelező beírni, sőt azok csak a diákok kérése kerülhetnek be a naplóba” – nyomatékosította Kiss Imre.
Hozzátette, a fent említett ok miatt nem „hatja meg” a diákokat a rossz eredmény, de sokan rájönnek arra, hogy milyen hiányosságokat kell bepótolni, milyen témákból kell felzárkózniuk a nyári vizsgáig. „Ez esetenként motiválja, ösztönzi a tanulókat, hogy pótolják a lemaradást és tanuljanak.”
Kiemelte, egy diák ülhet egy padban, névsor szerint osztályokra lebontva foglalhatják el helyeiket. Kiss Imre hozzáfűzte, még mindig elővigyázatosak a fizikai távolságtartás tekintetében.
A vizsgák reggel 9 órakor kezdődnek, ekkor osztják ki a tételeket. Az írásbeli dolgozat megírására rendelkezésre álló idő három óra. A próbaérettségi eredményeit április 14-én közlik.
A nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája április 4-én kezdődik a román nyelv és irodalom vizsgával. Április 5-én lesz a próbavizsga matematikából, 6-án pedig anyanyelvből és irodalomból a kisebbségi diákok esetében. Az eredményeket szintén április 14-én közlik.
CSAK SAJÁT