Jelentkezett a sofőr, aki autójával áttörte a mentőszolgálat kerítését Marosvásárhelyen (VIDEÓ)

Önként jelentkezett a rendőrségen a sofőr, aki kedden hajnalban autójával áttörte a marosvásárhelyi mentőállomás kerítését, négy, az udvaron parkoló gépkocsiban kárt tett, majd elszaladt.

Az 54 éves férfi kedden este, 20.50 óra körül jelent meg a rendőrségen, tájékoztat szerdai közleményében a Maros megyei rendőrség. Alkoholtesztnek vetették alá, ennek eredménye negatív volt. Két bírságot róttak ki rá, összesen 2.805 lej értékben, mert nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett, és mert nem végeztette el az időszakos műszaki ellenőrzést (ITP). Ez utóbbi miatt bevonták a gépkocsi forgalmi engedélyét.

Amint megírtuk, öt percen múlott, hogy a marosvásárhelyi mentőállomás egyik alkalmazottja nem szenvedett súlyos sérüléseket, amikor kedden hajnalban a gépkocsivezető autójával olyan erővel ütközött neki a mentőállomás téglakerítésének, hogy az udvaron parkoló autók közül többen is kárt tett. A sofőr elszaladt a helyszínről, az autóban talált iratok alapján azonosították: mint kiderült, a közeli Víkendtelepen lévő egyik vendéglátóipari hely tulajdonosa.

A mentőszolgálat leginkább károsult alkalmazottja, Gáll Magyari Katalin a Maszolnak elmondta: egy bevetésről érkeztek vissza, amikor a saját gépkocsijához ment, hogy kivegye belőle a telefontöltőjét, majd bement az épületbe. Ezt követően óriási csattanást és saját autója riasztóját hallotta. Amikor kimentek, azt látták, hogy egy Toyota Yaris olyan erővel törte át a téglakerítést, hogy a hölgy jóval erősebb autóját egy méterrel tovább tolta, és jelentős kárt okozott benne. A gyerekülés is kiszakadt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?