Hogyan indíthattak eljárást egy gyalogos életét megmentő sofőr ellen? (VIDEÓ)

Eljárást indítottak egy sofőr ellen, aki összeütközött egy szembejövő autóval, ugyanis csak így tudta megakadályozni, hogy elgázoljon egy gyalogost, aki az úttestre esett. Dobra Csaba, Sepsiszentgyörgy egyik sofőriskolájának működtetője a Maszol megkeresésére elmondta, ez egy szerencsétlen helyzet, hiszen az érvényben lévő törvények miatt bármit is tett volna a sofőr, eljárást indítottak volna ellene, még akkor is, ha így megmenti a gyalogos életét.

Még csütörtökön történt a közúti baleset Brassóban, amely nagy felháborodást keltett. Egy férfi megbotlott a járdán és az úttestre esett, egy éppen akkor érkező autó elé. A sofőr azonnal fékezett és félrekapta a kormányt, hogy elkerülje a gázolást, azonban összeütközött egy szemből érkező autóval.

A térfigyelő kamera felvételei szerint nagyon kicsin múlt, hogy a Teslát vezető nő nem gázolta el a gyalogost. Azóta az is kiderült, hogy a férfi egy hiányzó járdalap miatt botlott meg.

A balesetet okozó nő ellen – aki megpróbálta megmenteni a gyalogos életét – eljárást indítottak a rendőrök gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt, ugyanis a gyalogos megúszta, de mindkét sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.

A sajtóban és a közösségi médiában is elterjedt a balesetről készült felvétel, a kommentelők egy része szerint nem kellett volna eljárást indítani a sofőr ellen, hiszen nem volt más választása, elütötte volna a földön fekvő férfit, ha nem rántja félre a kormányt.

Dobra Csaba, Sepsiszentgyörgy egyik sofőriskolájának működtetője megkeresésünkre elmondta, hasonló esetben ő is elrántotta volna a kormányt, hogy elkerüljön egy súlyos balesetet, és szerinte a legtöbb sofőr hasonlóképp járt volna el. Hozzátette, ez egy szerencsétlen helyzet, mivel a törvények szerint a sofőrt felelősségre kell vonni. „Én sem értek egyet ezzel, viszont a törvény szerint a rendőröknek nyomozást kell indítaniuk, amikor közúti balesethez hívják őket” – magyarázta. Úgy látja, érthető, hogy a sofőr így próbálta „megoldani a helyzetet”, hiszen megmentette a gyalogos életét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?