Javul az állapota a kislánynak, akin súlyos májelégtelenség miatt szervátültetést végeztek

Javul az állapota annak az 5 éves kislánynak, akin súlyos májelégtelenség miatt szervátültetést végeztek a bukaresti Fundeni Klinikai Intézetben.

Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint a szombaton elvégzett beavatkozás sikeres volt. A kislány még intubálva van, de elkezdték a gépi lélegeztetés fokozatos és lassú megszüntetését.

A gyermek mája megfelelően működik, a vizsgálatok eredményei egyre jobbak. A páciens állapota betegségének súlyossága, az alultápláltság, illetve korábbi vírusos fertőzései miatt javul lassan – jegyezték meg.

Illusztráció: Pixabay

Az egészségügyi minisztérium pénteken jelentette be, hogy májátültetést végeznek azon az 5 éves kislányon, akit akut hepatitisszel kezeltek az egyik bukaresti kórházban.

Kezdetben az Európában és Amerikában is terjedő ismeretlen eredetű májbetegséggel magyarázták a gyereknél jelentkezett akut hepatitis okát, később azonban kiderült, hogy esetében egy genetikai rendellenesség, a Wilson-kór idézte elő a májgyulladást. Ez a genetikai betegség a réz kóros felhalmozódásával jár a szervezetben, ami májelégtelenséghez vezet, és más szervek működését is károsítja.

Mint arról beszámoltunk, tovább terjed a rejtélyes májgyulladás a gyermekek körében. A betegek sok esetben hasmenéssel, hányással, hasi panaszokkal fordultak orvoshoz, az azonosított esetek között az akut hepatitisz volt a diagnózis, jelentősen emelkedett májenzim értékekkel. Az esetek többségében a betegek nem tapasztaltak lázat, és az akut vírusos hepatitiszt okozó gyakori vírusokat (hepatitis A, B, C, D és E vírusok) egyik esetben sem mutatták ki náluk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?