Itt az elrettentő példa, hogy miért ne előzzünk rossz látási viszonyok között (VIDEÓ)
Csupán 21 másodperces a videó, de ennyi éppen elegendő, hogy az ember alaposan az agyába vésse, hogy miért fontos az elővigyázatos vezetés, és a megfelelő fényszórók használata a ködös időben.
Az elmúlt két napban villámgyorsasággal terjedt egy rövid, január 28-án, kedden készített fedélzeti kamerafelvétel az Info Trafic Romania Facebook-oldalon, amelyen az látható, hogyan ütközik frontálisan egy előzésbe kezdett személygépkocsival egy teherautó. A karambol következtében egy harmadik autó is lesodródott az útról.
Mindez a Tulcea megyei Baia közelében történt, a 22-es számú országúton, ködös időben. A Tulcea megyei rendőrség közleménye szerint a balesetet egy 36 éves férfi okozta, a teherautót pedig egy 38 éves sofőr vezette. A harmadik érintett jármű vezetője egy 69 éves férfi volt.
Az ütközés következtében megsérült a 36 éves autóvezető, és a harmadik járműben az egyik utas. A helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetet okozó férfi beszorult a roncsokba, de eszméleténél volt, feszítővágóval szabadították ki. A mentősök a helyszínen elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították. A másik sérültet, egy 66 éves nőt a helyszínen látták el. A másik két autóvezető visszautasította a kórházba szállítást.
CSAK SAJÁT