Ismét elhalasztja nagyváradi járatainak beindítását a Ryanair légitársaság

A nagyváradi polgármesteri hivatal és a Ryanair légitársaság együtt jelentette be pénteken, hogy elhalasztja valamennyi nemzetközi járatának beindítását a nagyváradi repülőtérről.

Az eddigiek szerint Váradról négy nemzetközi járat indult volna február végén heti kétszeri rendszerességgel Londonba, Milánóba, Bolognába és Düsszeldorfba. A szűkszavú közlemény szerint a halasztást a koronavírus-járvány okozta megszorítások és európai szinten alkalmazott korlátozások teszik indokolttá.

A Ryanair egyik gépe a nagyváradi kifutón | A szerző felvétele

Ugyanakkor hozzáteszik, hogy a Ryanair és a nagyváradi polgármesteri hivatal közötti támogatási szerződést is ki kell egészíteniük, amelynek alapján egymillió eurós állami támogatást juttatnak a járatokat üzemeltető cégnek a járvány miatt bekövetkezett kieséseinek fedezésére és nagyváradi járatainak működtetésére. Az Európai Bizottság ugyanis lehetővé tette ezeknek a támogatásoknak a felhasználást 2021 végéig, teszik hozzá a közleményben.

Amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, júliusban indítják be a nemzetközi járatokat a bihari megyeszékhelyről, addig csak a Nagyvárad és Bukarest közötti járat üzemel a teljesen felújított és bővített, új utasterminállal ellátott nemzetközi repülőtérről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?