Ionopot chivanoc: Kelemen Hunor szerint Iohannis kijelentése a PSD és PNL közötti csata része volt

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti „politikai csatározás részét” képezték Klaus Iohannis államelnöknek a 2020 áprilisában az RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó kijelentései – véli Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ-elnöke, aki szerint az államfő tudta, hogy "semmiféle titkos szövetkezés nem létezett".

„Semmiféle titkos szövetkezés nem volt, és ezt Iohannis államelnök is tudta. (...) Beszéltem Iohannis elnökkel, és a jövőbe nézünk. Ez nem jelenti azt, hogy a múlt elfelejtődik, mintha mi sem történt volna, de jelenleg az a fontos, hogy lássuk, mit tehetünk együtt, ebben a koalícióban az országért. Tavaly még dilemmában voltam azt illetően, hogy Iohannis elnök kijelentése a PNL és a PSD között zajló politikai harc részét képezte-e, vagy pedig paradigmaváltás volt. Ma már elmondhatom, hogy véleményem szerint a politikai harc része volt, semmi több” – jelentette ki vasárnap Kelemen a Prima TV műsorában.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lett mégis az RMDSZ Klaus Iohannis államelnök partnere az RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó tavalyi kijelentéseit követően, Kelemen azt válaszolta, hogy az általa vezetett alakulat nem akar részt venni a román pártok között zajló háborúban, és ő bízik abban, hogy a jövőben hasonló dolgok nem fognak megismétlődni.

„A 30 év alatt, ahányszor csak a politikai harctéren bevetették ezeket a témákat, mi mindig azt mondtuk, hogy ez óriási tévedés, senki nem akarja Erdélyt eladni, elszakítani, (...) és mindig kértük politikus kollégáinkat, hogy találjanak más témákat, ne vigyenek bele minket a köztük zajló belső háborúba. A tavaly ez mégis újra megtörtént. Hinni szeretném, hogy ez soha nem fog újra megtörténni, (...) a politikai csatározásnak is bizonyos normális és elfogadható határokon belül kell zajlania” – fejtette ki Kelemen.

Az államfő 2020. április 29-én bírálta a Székelyföld autonómistatútumának tervezetét, hangsúlyozva, a Szociáldemokrata Párt segített az RMDSZ-nek abban, hogy átmenjen a javaslat a képviselőházon.

„Jó napot kívánok, PSD!” – mondta akkor magyarul az elnök. „Hihetetlen, kedves románok, hogy mi zajlik Románia Parlamentjében. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy átmenjen a képviselőházon egy olyan törvény, amely széles körű autonómiát biztosít Székelyföldnek. Hihetetlen, hova jutottunk ezzel a PSD-vel. Hihetetlen, milyen egyezségekre kerül sor a parlamentben. Miközben jómagam, a kormány és a többi hatóság az emberek életéért küzdünk, azért harcolunk, hogy szabaduljunk meg ettől a járványtól, a nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak. Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserében?” – fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

(Címlapkép: ETV)

Kapcsolódók

Kimaradt?