Iohannis: Cuza eredményeiből merítsenek ihletet a jelenkor politikusai

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy a modern Románia megalakulásának 165. évfordulója „alkalom arra, hogy ihletet merítsünk a múlt értékes tanulságaiból, hogy nemzetünk számára jobb jövőt tervezzünk”.

Az Agerpres beszámolója alapján államfő az Ismeretlen Katona sírjánál szervezett bukaresti ünnepségen mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy Alexandru Ioan Cuza megválasztása Moldva és Havasalföld fejedelmévé egy visszafordíthatatlan utat nyitott meg Románia történelmében. „Ez volt az a lényeges lépés, amely lehetővé tette (...) az összes román egységét, amelyet 1918-ban a Gyulafehérváron kimondott nagy egyesülés tett teljessé. A két román fejedelemség (...) egyesülésének megvalósítói félretették a politikai büszkeségüket, ami példaértékű módja a népérdek személyes érdekek fölé helyezésének” – mondta Iohannis.

Fotó: Agerpres

Az államfő felidézte a 165 évvel ezelőtti korszaknak azokat a személyiségeit, akik hozzájárultak a román fejedelemségek egyesülésének megvalósításához. „Eltökéltségükkel, a kreatív politikai megoldásokra való készségükkel sikerült megszerezniük a nagyhatalmak beleegyezését, akik a kész tényekkel szembesülve nem tudtak tovább ellenállni a mindenáron egyesülni akaró nép akaratának” – jelentette ki.

Kitért arra, hogy a korszerű román államot Alexandru Ioan Cuza alapozta meg, aki reformokat hajtott végre a Milcov folyó mindkét partján, és lerakta a korszerű, európai típusú intézmények alapjait. Emlékeztetett, hogy a fejedelem uralkodása alatt kidolgozták az új polgári és az új büntetőtörvényt, bevezették a kötelező elemi oktatást, felszabadították és földekhez juttatták a parasztokat, egyetemeket alapítottak, megreformálták az igazságszolgáltatást és az adórendszert, illetve átszervezték a közigazgatást és modernizálták a hadsereget Romániában.

Iohannis hangsúlyozta, hogy ez az évforduló nem csupán a múlt felidézésre ad alkalmat, hanem „lehetőség ad ihletet meríteni a múlt értékes tanulságaiból, hogy nemzetünk számára jobb jövőt tervezzünk”. Ezzel összefüggésben emlékeztetett az idei választások fontosságára, amelyek „a holnap Romániáját fogják alakítani”.

„Ma, amikor Európa és az egész világ ismét számos kihívással néz szembe, a polgárok olyan világos és egyértelmű irányt várnak a politikusoktól, amelyik változatlanul jólétet biztosít, a fejlődés és a modernizáció felé vezető úton tartja Romániát” – fogalmazott az államfő.

Beszédében megemlítette azt is, Románia a NATO-tagja és az euroatlanti értékek mellett szilárdan elkötelezett ország, ami „most a lehető legerősebb biztonsági garanciákat nyújtják számunkra”.

Úgy vélekedett: Alexandru Ioan Cuza eredményeinek „valódi inspirációs és motivációs forrást kell jelenteniük a jelenlegi politikai osztály számára”. „A román fejedelemségek egyesülésének napja emlékeztet bennünket azoknak az elődeinknek a látnoki szellemére és bátorságára, akik megvalósították ezt a nemzeti eszményt. Tekintsünk bizakodva a jövőbe, alapozzunk az európai elvekre és értékekre, amelyek egyesítenek bennünket, és segítenek leküzdeni minden válságot és kihívást” – zárta beszédét Iohannis.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?