Indiai és brit vírusmutációt mutattak ki egy romániai fertőzési gócban

Az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban – közölte szerdán az országos közegészségügyi intézet (INSP).

Az INSP szerint április 20-26. között antigén gyorstesztekkel mutatták ki a SARS-CoV-2-es kórokozót 35 indiai vendégmunkásnál, akik két Popesti-Leordeni-i cégnél dolgoznak, és néhány nappal korábban negatív PCR-tesztekkel érkeztek Romániába. Közülük 18-an a bukaresti Victor Babeș-járványkórházba kerültek, egyiküket pedig a Matei Balș-járványklinikán ápolják. A többiek szálláshelyükön maradtak karanténban.

A vírusmutáció beazonosítására alkalmas úgynevezett szekvenciális tesztelést a bukaresti Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézet végezte el a kórházba utalt vendégmunkásoktól vett mintákon. Ennek során derült ki, hogy három vendégmunkás a brit, hét pedig egy indiai vírusmutációval fertőződött meg, amely viszont az INSP szerint nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványügyi helyzetet okozó vírusvariánssal.

Romániában először múlt csütörtökön egy szintén Indiából érkezett, a Brassó megyei Botfaluban dolgozó vendégmunkásnál mutatták ki először a B.1.617.2-es jelzésű indiai vírusmutációt. A járványügyi szakemberek azt valószínűsítik, hogy az országban már a brit mutáció a domináns, de az országban már a brazil és dél-afrikai vírusvariáns is megjelent.

(Címlapi illusztráció forrása: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?