Ilyen időjárás várható a következő két hétben

Az évszaknak nagyjából megfelelő időjárásra, de szinte napi rendszerességgel jelentkező csapadékra lehet számítani a következő két hétben - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) december 5–18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Erdélyben az első hét végéig fokozatosan emelkednek a nappali hőmérsékleti értékek, így a hét elején jegyzett 5 Celsius-fokos csúcsértékkel szemben december 10-én már 12–13 fok is várható. Az éjszakai minimumok is a fagypont körüli értékekről 4 fokra emelkednek, ami sokkal magasabb a periódusra jellemző sokéves átlagnál. Ezután lehűlés következik: december 12-étől fagypont alá csökkennek éjszakai minimumok, és a nappali csúcsértékek pedig nem haladják meg a 4–5 fokot. Csapadékra a két hét alatt folyamatosan számítani lehet, de főként december 8-án, illetve 12-e és 15-e körül.

Fotó: MTI

A Bánságban a hét elején jegyzett 8 fokról 12–13 fok körüli értékekre melegszik fel nappal a levegő, az éjszakai minimumok értéke pedig 4 fokról 6–7 fokra emelkedik. December 10-e után lehűl a idő, 12-én már csak 5-6 fokos csúcsértékekre és fagypont körüli minimumokra lehet számítani, és ez kitart a kéthetes időszak végéig. Csapadékra folyamatosan számítani lehet, de főként december 8-án, illetve 10-12. között és 14-e után.

Körösvidéken is sokkal enyhébb idő lesz a december elején megszokottnál: a hét eleji 8–9 fokról 12–13 fokra emelkednek a hét vége felé a csúcsértékek, az éjszakai minimumok pedig 2–3 fokról 6–7 fokra. December 12-ére azonban ismét lehűl az idő, és a kéthetes időszak végéig már nem lesznek jelentős hőmérsékletingadozások: a maximumok 4 fok körül, a minimumok mínusz 2-mínusz 1 fok körül alakulnak. Ebben a régióban is szinte naponta előfordulhat csapadék, legnagyobb valószínűséggel december 10–12. között és 14-e után.

A hegyvidéken az első napokban 1 fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, mínusz 3 fok körül a minimumok, a hét vége felé pedig 5–6 fokig melegszik fel a levegő nappal és 2 fok körüli értékig éjszaka. Sokkal melegebb lesz tehát az időszakban megszokottnál. A második héten kezdődő lehűlés fagypont alatti hőmérsékleti értékeket eredményez nap közben is: legtöbb mínusz 2 fok lesz nappal, éjjel pedig mínusz 6-mínusz 5 fok. A csapadék valószínűsége mindvégig magas lesz, de a legmagasabb a jelzett időszak második hetében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?