Idén is megszervezik a Business & Law Talks szakmai konferenciát Kolozsváron
Idén ismét megszervezik a XVI. Szakmai Napok – Business & Law Talks konferenciát április 12-én és 13-án Kolozsváron. A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium tizenöt éves múltra visszatekintő eseménye elsősorban az egyetemi hallgatókat szólítja meg. A rendezvény célja a szakmai párbeszéd előmozdítása, valamint az aktuális hazai és nemzetközi gazdasági, jogi és társadalmi kérdések közös elemzése – írják közleményükben a szervezők.
Az idei, tizenhatodik kiadás A rejtett dinamikák feltárása: az üzleti életet és a társadalmat formáló hatások leleplezése címmel startol el. A konferencia célja, hogy a gazdaság, a jog, a technológia és a társadalom kevésbé ismert, gyakran alulértékelt vagy akár tabunak számító aspektusait vizsgálja meg. A témát különböző szakterületek kiemelkedő képviselőinek előadásai járják körül.
A Business & Law Talks előadói közt szerepel dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász, egyetemi docens, a University of New York in Prague oktatója, valamint a budapesti Tomori Pál Főiskola társadalomtudományi tanszékének vezetője; Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Design Terminal innovációs ügynökség vezetője és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) alapítványi elnöke; Tussay Szilárd, a Goodwill cégcsoport romániai vezérigazgatója; dr. Seer László, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója és marketing szakember; dr. Szemesi Sándor főtanácsadó (Magyarország Alkotmánybírósága), és még sokan mások. Az előadások három nyelven – magyarul, románul és angolul – zajlanak majd.
A pontos program az esemény és a szakkollégium Facebook és Instagram oldalán is megtalálható.
A részvétel minden érdeklődő számára ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, az ehhez szükséges regisztrációs ívet a rendezvény oldalán találhatják meg. A regisztráció szombat délután indult és péntek 18 órakor, vagy a helyek beteltekor zárul – írják a szervezők.
CSAK SAJÁT