Idén 25 olimpiai úszómedencényi ivóvizet spóroltak a háromszékiek

Okosabban használják a vizet a háromszékiek. A sepsiszentgyörgyi Közüzemek regionális szolgáltató arról számol be, hogy idén 1 százalékkal csökkent a vízfogyasztás, olyan körülmények között, hogy új fogyasztók is csatlakoztak a hálózatra. Kozsokár Attila a Közüzemek vezérigazgatója arról számolt be, hogy idén 4,76 millió köbméter kitermelt vizet és 4,52 millió köbméter szennyvízfogyasztást mértek.

Kozsokár Attila | A szerző felvétele

Az igazgató kifejtette: 2022-ben 1633 új ügyfél csatlakozott a vízhálózatra, a csatorna-rendszerre pedig 1388 háztartás. A különbség azzal magyarázható, hogy több helyszínen nincsen kiépítve vagy befejezve a csatornahálózat, a vezetések víz viszont igen. Az ügyfelek számának növekedését is figyelembe véve, az egy százalékos fogyasztás csökkenés jelentős, hiszen ez mintegy 25 olimpiai úszómedencényi vizet jelent, és azt mutatja, hogy az emberek racionálisabban használják a vizet, fogalmazta meg Kozsokár Attila.

Arra is kitért a vízhálózat bővítése, illetve a régi csövek cseréje folyamatos: Sepsiszentgyörgyön idén 642 méter új vízvezetéket fektettek le, a szennyvíz esetében 1752 méter cső került a föld alá. Kézdivásárhelyen a szennyvízhálózatot pár éve felújították, a vízhálózat konszolidálása az idén is folytatódott, összesen 486 méter csövet használtak fel erre a célra. Bodzafordulón sem kellett a szennyvízzel foglalkozni, azonban140 méter vízvezetéket fektettek le. Kovászna városában 862 méter vízvezetékkel és 460 méter szennyvízcsővel bővült a rendszer. Csőtörést megye szinten 204 alkalommal kellett orvosolni, ezekből a legtöbbet pár óra alatt sikerült megoldani.

(Nyitókép: Moldován Árpád Zsolt)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?