Holttest a bőröndben: elfogták a gyanúsítottakat

A feltételezett gyilkosokat a térfigyelő kamera rögzítette, amint a falu utcáin hurcolták a bőröndöt. Megpróbáltak elmenekülni, de Bukarestben kiszúrták őket, mert közzétettek egy fotót a közösségi médiában, később pedig Brassóban fogták el őket. Az akcióban részt vett az ország legnépszerűbb rendőre, a brassói Marian Godină is.

A fő gyanúsított egy 32 éves férfi, akinek a 27 éves élettársa volt a bűntársa. Az első információk szerint ők ketten már egy ideje ismerték az áldozatot, a két férfi állítólag korábban együtt raboskodott a börtönben, írja az Adevărul. Az akcióban részt vett az ország legnépszerűbb rendőre, a brassói Marian Godină is | Fotó: Román Rendőrség Kedden, 2024. július 16-án este a Vaslui megyei ügyészség koordinálásával Brassóban két személyt vettek őrizetbe, egy 32 éves férfit és egy 27 éves nőt, mindketten Pungești községből valók, élettársi kapcsolatban élnek. Azzal gyanúsítják őket, hogy részt vettek egy 36 éves, a Bákó megyei Oncești községből származó férfi megölésében, tájékoztatott a román rendőrség.
Az ügyben súlyos emberölés miatt bűnügyi dossziét nyitottak, a nyomozás pedig folytatódik a 36 éves áldozat halálának körülményeinek megállapítása és a szükséges jogi intézkedések elrendelése érdekében.

Mint megírtuk, hétfőn este egy meztelen férfi holttestét rejtő böröndőt fedeztek fel Pungești község egyik utcáján. A helyiek elmondása szerint már szombaton észrevették az elhagyott bőröndöt az út szélén, de azt hitték, hogy valaki kidobta. Csak hétfő este észlelte egy helyi lakos a bőröndből áradó erős bűzt, és úgy döntött, hogy utánanéz. Amikor kinyitották a bőröndöt, megdöbbenve látták, hogy egy meztelen férfi holtteste van benne. Azonnal riasztották a rendőrséget. A nyomozást a térfigyelő kamerák segítették, a felvételeken látszott, hogy a két gyanúsított a falu utcáin cipeli a bőröndöt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?