Hivatalos: kormányra lép a PSD a Niculescu-kabinetben
Sorin Grindeanu szerda koraeste hivatalosan is bejelentette a döntést.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége úgy döntött, hogy kormányzati szerepet vállal, mert a prioritásaik szerepelnek a kormányalakítással megbízott Luca Niculescu kormányprogramjában – jelentette be szerda este Sorin Grindeanu, a párt elnöke, megerősítve a korábbi értesüléseket.
.jpg)
Sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a gazdaság megmentése fontosabb a politikánál, ezért Romániának sürgősen működőképes kormányra van szüksége. Úgy vélekedett, hogy a válság elhúzódása országos csődhelyzetet idézne elő, a „megbuktatott” Bolojan-kabinet ügyvivői kormányzásának folytatása olyan „számlát” eredményezne, ami térdre kényszerítené a gazdaság még működő részét is, ezért a PSD úgy döntött, hogy kormányra lépésével „szerepet vállal a megoldásban”, hogy kilábaljanak a patthelyzetből. A kabinet munkáját a beiktatásától számított fél év elteltével kiértékelik.
Kapcsolódó
Sorin Grindeanu felsorolta pártja azon tíz prioritását, amely visszaköszön az alakuló kormány programjában. A Hotnews által szemlézett lista első helyén áll a költségvetési hiány valós mértékének és valamennyi elhalasztott fizetési kötelezettség bemutatása a parlamentben, még a 2027-es költségvetés nyilvános ismertetése előtt. Határidőként november elsejét szabdták meg.
Ezen túlmenően memorandumot akarnak aláírni az üzleti szféra és a szakszervezetek képviselőivel, amely kiszámítható adópolitikát garantál 2027-re, leszögezve, hogy az állami sarc nem fog emelkedni.
A prioritási listán szerepel a költségvetés-kiigazítás elfogadása november elsejéig, a gazdaságélénkítési terv gyakorlatba ültetése november 15-ig, a jövő évi büdzsé kidolgozása – a deficitcélok betartásával – december 1-ig, az uniós forrásokból és állami költségvetésből finanszírozott projektek helyzetének felmérése, a téli energia- és fűtésellátás biztosítását célzó intézkedések bemutatása és a nyugdíjak indexálása.
Kapcsolódó
Sorin Grindeanu szeretné továbbá az egészségbiztosítási járulék eltörlését az édesanyák, a háborús veteránok és a fogyatékossággal élő személyek számára, és elindítanák a közigazgatási reformot.
A PSD elnöke felsorolta azoknak a neveit is, akiket pártjából miniszternek jelölnek. Ez megegyezik a korábbi sajtóértesülésekkel, amiről már korábban beszámoltunk.
- Kormányfőhelyettes és belügyminiszter: Marian Neacșu (PSD)
- Mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter: Florin Barbu (PSD)
- Egészségügyi miniszter: Alexandru Rogobete (PSD)
- Munkaügyi miniszter: Florin Manole (PSD)
- Gazdasági miniszter: Daniel Zamfir (PSD)
- Igazságügyi miniszter: Radu Marinescu (PSD)
- Fejlesztési miniszter: Alexandru Stoica (PSD)
- Szállításügyi miniszter: Ștefan Ovidiu Popa (PSD)
- Környezetvédelmi miniszter: Natalia Intotero (PSD)
- Beruházásokért és európari projektekért felelős miniszter: Mihai Ghigiu (PSD)
- Védelmi miniszter: Ștefan Radu Oprea (PSD)
Arról már korábban írtunk, hogy a többi hat tárcavezető technokrata, azaz független szakember lehet.
- Pénzügyminiszter: Alexandru Nazare (független)
- Külügyminiszter: Dan Neculăescu (független)
- Kommunikációs és mesterséges intelligenciárért felelős miniszter: Bogdan Dumitru (független)
- Oktatásügyi miniszter: Sorin Costreie
- Művelődésügyi miniszter: Ioana Ciocan (független)
- Energiaügyi miniszter: még nem döntöttek
Emlékezetes, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékből ugyan, de hajlandó támogatni a Niculescu-kormányt, és felvetették egy kétoldalú politikai megállapodás lehetőségét.
Kapcsolódó
Az RMDSZ is közölte, hogy megszavazzák majd a parlamentben a Niculescu-kabinetet, ami feloldaná az Ilie Bolojan kormányának megbuktatása óta tartó patthelyzetet. A politikai válság kilábalása érdekében a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatásáról biztosította a kijelölt miniszterelnököt.
CSAK SAJÁT


