Hivatalos: Nicolae Ciucă a PNL elnökjelöltje

Hivatalosan is Nicolae Ciuca a kisebbik román kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökjelölje a november-decemberi romániai államfőválasztáson, miután a párt küldöttgyűlése vasárnap elfogadta jelöltségét.

A PNL országos tanácsának vasárnapi bukaresti ülésén jelenlévő 1200 küldött egyhangúlag támogatásáról biztosította a volt miniszterelnököt – jelentette az Agerpres hírügynökség.

Nicolae Ciuca beszédében hangsúlyozta: jelöltsége nem róla szól, hanem arról, hogy milyen lesz a románok sorsa a következő években. A PNL-t a román politikai paletta „nagy erejeként” írta le, míg az őszi választásokon riválisává vált koalíciós partnerét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) nem nevezte nevén, hanem „a Román Kommunista Párt utódjaként” emlegette.

Fotó: a politikus Facebook oldala

A PSD-vel kötött koalícióra kitérve közölte: a liberálisok tudatában voltak annak, hogy választási szempontból veszítenek az együttműködés miatt, és eredetileg „a természetes szövetségessel”, a jobboldali erőkkel akartak szövetségre lépni, de – mint fogalmazott – ezek „politikai éretlensége” ellehetetlenítette ezt. A PNL elnöke azt is bejelentette: az őszi választások után egy jobboldali kormánykoalíciót szeretne.

A szenátusi elnököt a küldöttgyűlésen jelenlévő Nicusor Dan, Bukarest főpolgármestere is támogatásáról biztosította, akit az ellenzéki Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) támogatásával választottak újra a román főváros élére.

Az államfőválasztáson az eddigi közvélemény-kutatások eredményei alapján a független Mircea Geoana volt NATO-főtitkárhelyettes mellett vagy Marcel Ciolacu kormányfő, PSD-elnök, vagy Cuica az esélyes arra, hogy bejusson a második fordulóba.

Romániában november 24-én rendezik az elnökválasztást, s amennyiben az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a választásra jogosultak több mint felének támogatását, december 8-án második fordulót tartanak a két legjobb eredményt elérő jelölt részvételével.

A kettő között, december 1-jén – Románia nemzeti ünnepén – tartják a parlamenti választásokat, amikor a kétkamarás parlament összetételéről döntenek a választópolgárok.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?