FRISSÍTVE – Héttel több új fertőzöttet találtak, mint egy nappal korábban

FRISSÍTVE: Az utóbbi 24 órában 7694 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában, héttel többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfő délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). 

Ez kevesebb, mint a múlt héten hétköznapokon jelentett új esetek átlagának a fele.

A hétvége utolsó napján 31 466 tesztet végeztek el, vagyis a pozitív minták aránya 24,45 százalék.

Az új esetekkel 2 671 314-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 102 335-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. 2 329 184 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Az igazolt új esetek mellett 509 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

Ugyanakkor 85 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal. 81-en más betegségekben is szenvedtek, 68-an oltatlanok voltak. A 17 beoltott áldozat 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és mindannyian más betegségekben is szenvedtek.

Ezzel 62 624-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Jelenleg 9564 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, 387-tel többet, mint előző nap. Közülük 1101-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 637 kiskorú van, és közülük hetet ápolnak az intenzív osztályon, akárcsak az előző napon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (2170), valamint Kolozs, Szeben, Konstanca, Temes, Ilfov, Argeş, és Prahova megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A legkevesebb új megfertőződést Hargita, Tulcea és Beszterce-Naszód megyében jegyezték.

Jelenleg Bukarestben a legmagasabb a fertőzöttségi ráta, 31,42 ezrelék, de csökkent az előző napi 32,80 ezrelékhez képest. A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttségi arányt Ilfov (22,49), Szeben (20,31), Kolozs (19,17) és Temes (18,20) megyében jegyzik. Suceava az első megye az országban, amely kikerült a piros zónából és a sárga zónába került, hétfőn ugyanis 1000 lakosra vetítve 2,98 esetet jelentettek.

Az ország három városában éri el vagy haladja meg a 30-at az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A városok közül a legmagasabb fertőzöttségi rátát (34,68 ezreléket) az Ilfov megyei Otopeni-ben jegyzik, de magas az arány a következő településeken is: Nagyszeben (34,08), Bukarestben (31,42), Gyulafehérváron (26,85), Bragadirun (26,41), Voluntari-on (26,18). Összesen 286 városban haladja meg a 3 ezreléket a fertőzöttségi mutató.

A községek közül az Ilfov megyei Tunari-on a legmagasabb a mutató, 31,07 ezrelékes. Nagy a fertőzöttségi ráta a következő községekben is:

  • Corbeanca (Ilfov) – 29,45
  • Újmosnica (Temes) – 29,36
  • Chiajna (Ilfov) – 28,81
  • Kolozsborsa (Kolozs) – 28,75
  • Ipoteşti (Olt) – 28,65
  • Jilava (Ilfov) – 28,43

Összesen 2096 községben éri el vagy haladja meg a fertőzöttségi ráta a 3 ezreléket.

Kapcsolódók

Kimaradt?