Hétezer jódtablettát osztottak ki eddig Maros megyében

A Maros Megyei Népegészségügyi Igazgatóság közlése szerint eddig mintegy 4400 Maros megyei lakos váltotta ki jódtablettáját a gyógyszertárakból.

A készletek a teljes lakosságra szólnak, ezért a 40 év alattiakat arra kérik, hogy minél előbb menjenek el a háziorvoshoz, aki kiállítja a receptet a jódtablettákra. Maros megyében mintegy nyolcvan olyan gyógyszertár van, ahol az egészségügyi minisztérium ajánlása szerint ingyenesen átvehetők a tabletták – tájékoztatott Dr. Iuliu Moldovan a Maros Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője.

A gyógyszertárak a háziorvosok által felírt recept alapján osztották ki a jódtablettákat. Jelenleg a gyógyszertárakban és a Maros Megyei Népegészségügyi Igazgatóságnál is van elég készlet, amit ki kell osztani - tette hozzá a szakember. Mint fogalmazott, megyeszerte több háziorvos is már kiosztotta a jódtablettákat a listákon szereplő szinte valamennyi jogosult betegnek. Az adagokat minden korcsoportnak megfelelően osszák ki. Újszülött gyermekeknek negyed tabletta, 3 éves korig fél tabletta adható. A 3 és 12 év közötti gyermekek egy tablettát, a 12 év felettiek és a felnőttek pedig két tablettát kapnak, ahogyan a terhes és szoptató nők is.

Interneten nem lehet receptet felírni – állítja Dr. Luminiţa Boitor, a Maros megyei Családorvosok Egyesületének elnöke.

„Általában amikor jönnek a betegek a konzultációra, akkor mi írjuk fel a receptet. Nagyon sok esetben ez már megtörtént. A recepteket a WHO és az Egészségügyi Minisztérium ajánlásai szerint írják fel megyeszerte a családorvosok. Sokat segít nekünk az orvosi szoftver program, amit külön fizetünk, és amelynek köszönhetően könnyebben kinyomtathatóak a receptek. Az online receptet csak az mozgásképtelen, mozgássérült vagy stabil állapotú betegnek lehet kiküldeni”- tájékoztatott Dr. Luminiţa Boitor.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bejelentette, hogy augusztusban körülbelül 200 ezren váltották ki a gyógyszertárakban a jódtablettákat, míg júliusban ez a szám alig haladta meg az ezerkétszázat. Becslések szerint 7 millió román állampolgár kaphat ingyen jódot. Országos szinten 2500 gyógyszertárban lehet ingyenesen átvenni ezeket a tablettákat.

A kálium-jodidot nem alkalmazzák megelőző intézkedésként, nukleáris esemény esetében és csakis hatósági utasításra vehető be. A tabletták hatékonysága a beadás idejétől függ, és az optimális időtartam a sugárzási kitettség előtti huszonnégy óra és legfeljebb két óra utána. A negyven év feletti felnőttek csak nagy mennyiségű szennyeződés esetén kapnak kálium-jodidot.

Kapcsolódók

Kimaradt?