Házi őrizetben marad Andrew Tate

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön úgy döntött, hogy Andrew Tate házi őrizetben, a testvére, Tristan Tate pedig két hónapig hatósági felügyelet alatt marad, írja az Agerpres.

A bíróság ugyanakkor a kiskorúak szexuális kizsákmányolásával, emberkereskedelemmel, pénzmosással, bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsított brit-amerikai állampolgárságú testvérpár fellebbezése nyomán engedélyezte a Tate fivéreknek, hogy kommunikáljanak a feltételezett sértettekkel.Andrew Tate rendőrök között | Fotó: Agerpres

Az ítélőtábla a bukaresti törvényszék döntését helybenhagyva elutasította az ügyészeknek azt az indítványát, hogy a két férfit helyezzék előzetes letartóztatásba. Az ítélet jogerős. A Tate-fivéreket augusztus 22-én hajnalban vették őrizetbe, miután újabb büntetőeljárás indított ellenük a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT).

A vádhatóság szerint a Tate testvérek által 2015-ben Romániában létrehozott bűnszervezet a “Loverboy” módszert alkalmazva, szerelmet színlelve 34 kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőt hálózott be, és különböző, általa ellenőrzött helyszíneken pornográf tartalmak gyártására kényszerítették őket, amelyek értékesítéséből 2,8 millió amerikai dollár és 887 ezer token anyagi haszna származott.

Egy korábbi ügyészségi közlemény szerint a gyanúsítottak egyike egy 17 éves, külföldi állampolgárságú, kiszolgáltatott helyzetben lévő lányt szexuális cselekményekre kényszerítve és annak felvételeit megosztva 1,5 millió dollár jövedelemre tett szert. Ugyanaz a gyanúsított a DIICOT szerint 2020 decemberében több ízben is nemi kapcsolatot létesített egy 15 éves áldozattal.

A szexuális bűncselekményekből származó pénz “tisztára mosása” érdekében a gyanúsítottak négy luxusautót vásároltak, amelyeket bizalmasaik nevére írattak, az áldozatakat és a tanúkat pedig fenyegetéssel és vesztegetéssel próbálták rávenni arra, hogy ne valljanak ellenük.

A Tate fivérek Ilfov megyei rezidenciáján tarott augusztus 21-i házkutatás során a hatóságok mintegy 75 ezer euró értékben foglaltak le készpénzt, ugyanakkor 16 gépkocsit és egy motorkerékpárt hatásági zár alá helyeztek. Augusztus 30-én az ügyészek bejelentették, hogy további autókat, ingatlanokat és pénzösszegeket foglaltak le az ellenük indított büntetőeljárás keretében.

A brit-amerikai állampolgárságú testvérpárt és feltételezett bűntársaikat már tavaly júniusban bíróság elé állították nemi erőszak, emberkereskedelem és bűnszövetkezet létrehozása vádjával.

Kapcsolódók

Kimaradt?