Mégsem hagyhatják el Romániát a Tate fivérek

A bukaresti táblabíróság kedden hozott jogerős döntése szerint továbbra sem hagyhatja el Romániát Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan, akiket egyebek mellett nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával állított bírság elé a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) – írja az MTI.

Az ítélőtábla a vádhatóság fellebbezésének helyt adva megsemmisítette a bukaresti törvényszék július 5-én hozott, a Tate fivérek számára kedvező döntését, amely lehetővé tette volna, hogy bírói engedéllyel elhagyhassák Romániát, ha egy másik uniós országba akarnak távozni.

Archív fotó: Agerpres/EPA

Az X-en mintegy 9 millió követővel rendelkező, 37 éves Andrew Tate és öccse, Tristan Tate, a vádirat szerint a „loverboy” módszert alkalmazva, szerelmet színlelve hálóztak be fiatal lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert.

A testvérpárt és két román állampolgárságú feltételezett bűntársukat 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé állították őket Romániában. A vádpontok között bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, kétrendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerek jogosulatlan használata és adatok módosítása, valamint tettleges bántalmazás és egyéb erőszakos cselekmények szerepelnek.

Az influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Tavaly márciusban házi őrizetbe kerültek, amit augusztusban oldottak fel. Azóta hatósági felügyelet alatt állnak, és nem hagyhatják el Romániát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?