Hazahozhatják Olaszországból az elítélt exképviselőt

Rövidesen az országba hozzák Dorin Lazăr Maior volt képviselőt, a Forradalmárok Országos Tömbjének egykori elnökét, hogy letöltse börtönbüntetését - jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter hétfőn a Facebookon.

„Senki nem áll a törvény fölött!" - olvasható Gorghiu bejegyzésében, amelyben emlékeztet, hogy Dorin Lazăr Maior 2000 és 2004 között töltött be parlamenti képviselői tisztséget, és a Forradalmárok Országos Tömbjének elnöke is volt. Dorin Lazăr Maiort 2013 novemberében jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélték zsarolás miatt. Maior elmenekült az országból, de elfogták, és letöltötte büntetését. 2020-ban helyezték feltételes szabadlábra.

Dorin Lazăr Maior négy évig parlamenti képviselő volt Fotó: Alina Gorghiu Facebook oldala

2023. július 19-én újabb jogerős ítélet született ellene, ezúttal két év és 1186 nap, azaz összesen több mint 5 év börtönre ítélték befolyás vásárlása miatt. Dorin Lazăr Maior ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. Július 28-án Olaszországban elfogták, és szeptember 21-én a római ítélőtábla elrendelte kiadatását Romániának - közölte Alina Gorghiu. A volt képviselőt rendőrök hozzák Romániába, büntetését a rahovai börtönben fogja letölteni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?