Hatéves kislányt erőszakolt meg a mostohaapja – az édesanyja azt mondta neki, hallgasson és tűrjön

Az erőszaktevőt a héten nyolc év börtönre ítélték, az ítélet nem jogerős. A gyermek az édesanyjával és hat testvérével élt az anya élettársának, egy 45 éves, alsókocsobai férfi házában. Az első szexuális támadásra 2023. október 11-én éjszaka került sor az otthonukban.

Néhány nappal később a férfi ismét kihasználta a 6 éves kislányt, ezúttal a település egyik mezején. Bár a gyermek elmondta édesanyjának, milyen rémálmot élt át, a nő, aki akkor már a nyolcadik gyermekével volt terhes, könyörgött neki, hogy hallgasson és tűrjön, mert attól félt, hogy az utcára kerül a gyerekekkel együtt.

Az áldozat a nagymamájának is beszámolt a szenvedéseitől, az asszony azonnal hívta a rendőrséget, a férfit a helyszínen őrizetbe vették, számol be az eBihoreanul. Illusztráció: Pixabay A férfit 2023. október 27-én letartóztatták, és még aznap a szalontai bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. 2023. november 3-án bíróság elé állították, és 2024. február 26-án, hétfőn a szalontai bíróság 8 év börtönbüntetésre ítélte. Súlyos és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal vádolják. Továbbá, miután letöltötte büntetését, a férfi 2 évig nem érintkezhet az áldozattal, és nem mehet 100 méternél közelebb hozzá.

A bíró az ügyészek által a gyermek nevében benyújtott polgári keresetnek is helyt adott, de csak részben, számol be a forrás. Bár a nyomozók 2 millió lejes erkölcsi kártérítést követeltek a kislánynak a támadótól, a bíróság 60 ezer lejre csökkentette az összeget, amelynek behajtása érdekében biztonsági intézkedéseket hoztak a férfi vagyona felett. Az ítélet ellen a nagyváradi fellebbviteli bírósághoz lehet fellebbezni. Mivel bűntársnak tekintik, a gyermek édesanyja ellen is bűnügyi vizsgálatot indítottak. A nyomozás befejezéséig a hét kiskorút egy bántalmazott gyermekek számára fenntartott Bihar megyei központban helyezték el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?