Háromszéken kevesen kaptak jogosítványt, visszaesett az útlevéligény és a járműbejegyzés is

A koronavírus-járvány és a szigorított határátlépési feltételek miatt tavaly a korábbinál 60 százalékkal kevesebben igényeltek útlevelet Háromszéken, derült ki a prefektúra alárendeltségébe tartozó Útlevélosztály adataiból.

Ugyanakkor a korábbinál kevesebb gépjárművet írattak forgalomba Kovászna megyében, de csökkent a hajtási jogosítványt szerzők száma is.

Rendkívül gyéren szerveznek vizsgát

Tavaly a korábbinál kevesebb háromszéki szerzett hajtási jogosítványt, derült ki a Gépjármű-nyilvántartási és Jogosítványkibocsátó Közszolgálat (DRPCIV) adataiból. Kovászna megyében összesen 8542 jogosítványt állítottak ki tavaly, szemben az azt megelőző évvel, amikor 12 434 okmányt bocsátottak ki. Ugyanakkor 259 háromszéki személy külföldön megszervezett jogosítványát cserélték ki romániai dokumentumra, ez 44-gyel kevesebb, mint az egy évvel korábbi időszakban.

A háromszéki tanulóvezetők panaszkodnak, hogy rendkívül hosszú időbe telik, amíg a vezetői iskola befejezése után vizsgázhatnak. Háromszéken ugyanis, aki januárban befejezte a tanulást és sikerült az elméleti vizsgája, csak júliusra kapott időpontot, hogy letegye a gyakorlati vizsgát is. Bár elméletben egy évig van lehetőségük vizsgázni. A gyakorlatban ez a lehetőség nem biztosított, hiszen, ha csak fél évre adnak vizsgaidőpontot a tanulónak, akinek nem sikerül elsőre a forgalmi vizsgája, akkor esélytelen, hogy egy újabb időpontot szerezzen a hátralévő időszakban.    

A járvány visszavetette az utazási lehetőségeket

Az elmúlt esztendőben összesen 4283 utazási dokumentumra nyújtottak be igénylést, ezen belül 741 esetben igényeltek ideiglenes útlevelet és 3542 esetben elektronikus utazási dokumentumot. A jelentés szerint a háromszékiek nem mindig a lakóhelyüknek megfelelő útlevélosztályhoz fordultak, hiszen a sepsiszentgyörgyi székhelyű intézménynél 3007 útlevélkérést iktattak, más megyékben 115 háromszéki igényelt útlevelet, míg 547 Kovászna megyei személy Románia valamely külföldi konzulátusánál kérte az utazási okmány kiállítását.

A sepsiszentgyörgyi gépjármű-bejegyzési hivatal épületében csökkent a tevékenység tavaly | A szerző felvétele

Tavaly a járványhelyzet jelentősen visszavetette a külföldi utazási lehetőségeket, ezt is mutatja, hogy a pandémiát megelőző esztendőben, 2019-ben összesen 11 006 útlevéligénylést iktattak Háromszéken.

A Kovászna megyei prefektúra alárendeltségébe tartozó útlevélosztály nemcsak a dokumentumok kibocsátásával foglalkozott, hanem érvényben lévő úti okmányok visszavonásával is. Tájékoztatásuk szerint az elmúlt esztendőben összesen 174 háromszékinek vonták meg a szabad utazáshoz való jogát mivel vagy jogerősen elítélték az érintetteket vagy biztonsági óvintézkedésként vonták meg a szabad utazáshoz való jogukat, illetve körözés alá helyezték az érintetteket.

Csökkent a gépjárműbejegyzés is

Háromszéken tavaly 3845 járművel kevesebb járművet jegyeztek be forgalomba vagy töröltek a nyilvántartásból, mint egy évvel korábban. A gépjármű-adásvétel csökkenése is a koronavírusos járványhelyzettel magyarázható.

A gépjármű-nyilvántartó közszolgálat szerint tavaly 22 858 jármű bejegyzési vagy törlési kérést iktattak, szemben a tavalyelőtti 26 703 igényléssel. Az elmúlt esztendőben 2246 járművet törtöltek a nyilvántartásból, ez 596-tal kevesebb, mint 2019-ben volt, miközben 6154 új vagy használt jármű forgalomba helyezését kérték, ami 1152-vel kevesebb, mint egy évvel korábban.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?