Három erdélyi vasútállomást újítanak fel

A tövisi, a nagyenyedi és a székelykocsárdi vasútállomásoknál a Román Vasúttársaság (CFR) Brassó megyei kirendeltsége néhány nappal ezelőtt hirdette meg a versenypályázatot a munkálatok kivitelezésére, amelyeknek összértéke meghaladja a 36 millió lejt.

Mindhárom állomás korszerűsítésére külön-külön tervet készítettek, önálló költségvetéssel, természetesen a végösszeg az árajánlatok függvényében alakul majd ki. A munkálatokra kiírt versenypályázat határideje március 18-a, az ajánlatoknak pedig hat hónapig kell érvényeseknek lenniök. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a felújítások csak jövőre kezdődnek el.A szerző fotói

Legelőször a nagyenyedi állomás került a fejlesztés célpontjába, amelyre 7,8 -8,5 millió lejt szánnak. A második szakaszban a tövisi állomást újítják fel 14 -15,7 millió lejből, legvégül pedig a székelykocsárdit 11-12,3 millió lejből. Ezek az összegek arányosak az épületek nagyságával és jelenlegi állapotával. Mindhárom állomás az Osztrál-Magyar Monarchia idején épült, a székelykocsárdi és a tövisi jelentős vasúti csomópont.

A tervek szerint az épületek külső-belső felújításon fognak átesni, de a hangsúlyt azokra a terekre fektetik, amelyek az utasoknak szánt szolgáltatásokat érintik, ugyanakkor nem hagyják figyelmen kívül a kereskedelmi részlegeket sem. Prioritást élveznek továbbá azok a fejlesztések, amelyek a fogyatékkal élők könnyebb eligazodását segítik, azaz különféle mozgás-, hallás- és látássérültek számára készült kijelzőkkel látják el az épületeket.Felújítják vagy kicserélik továbbá a szellőztető- illetve fűtésrendszereket, az elektromos felszereléseket, a mosdókat és egyéb olyan berendezéseket, amelyek az utasok kényelmét szolgálják. Az állomások biztonságának növelése érdekében korszerűsítik a távközlési felszereléseket és hálózatokat, a tűzvédelmi berendezéseket, térfigyelő kamerákat helyeznek ki.

Nem marad el az állomások közvetlen környékének rendezése sem: igyekeznek bővíteni a parkolóhelyek számát és esztétikusabbá tenni az idetartozó tereket.

További részleteket Lőrincz Helgától, Nagyenyed alpolgármesterétől sikerült megtudnunk, aki elmondta: bár az állomás nem tartozik az önkormányzathoz, a városvezetés az elmúlt években számtalanszor lobbizott annak felújításáért. Nagyenyeden egy speciális eset áll fenn: a vasúttársaság nagyon sok területet birtokol a városban, amelyek sorsa egyelőre ismeretlen. Ugyanakkor az állomásnak van egy lepusztult aluljárója, amely a volt fémipari nagyüzemet szolgálta ki elsősorban, erről sem lehet tudni, mikor újulhat meg.

Az alpolgármester azt is elmondta: a térségben már zajlik a vasúti sínek felújítása, ami természetesen egy hosszas folyamat, de a jó hír az, hogy párhuzamosan a peronokat is korszerűsítik majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?