Hamarosan korszerű drónelhárító rendszert telepítenek Romániába  

Korszerű drónelhárítással bővülhet Románia védelmi rendszere. Az Agerpres kormányzati forrásokból származó értesülései szerint a telepítés „a lehető leghamarabb” megtörténik.  

A hírügynökségi információ szerint Románia „egy partneri országgal” kötött megállapodás alapján jut a drónelhárító rendszerhez. Ezzel egyfajta anti-drón védelmi vonalat létesít a NATO az utóbbi időben rendkívül sérülékennyé vált román-ukrán határszakaszon.    

Klaus Iohannis államfő az Európai Politikai Közösség október 6-i granadai ülésén beszélt arról, hogy további drónelhárító rendszerek érkeznek Romániába, amit az ukrán dunai kikötők elleni orosz támadások indokolnak. Mint akkor elmondta, tárgyalt több szövetséges ország vezetőjével, köztük az Egyesült Államok elnökével, és a Románia területére esett dróndarabokról is szó esett. „Nemcsak biztatást, hanem konkrét válaszokat is kaptam" - fogalmazott Iohannis. Hozzátette, az Egyesült Államok további repülőgépekkel vesz részt a romániai légi járőrszolgálatban, a NATO pedig újabb drónelhárító rendszereket küld az érintett térségbe.

Egy lezuhant dróndarab helyszíne a Duna-deltában Fotó: Agerpres

Legutóbb október 12-én zuhat drón Románia területére, a román-ukrán határ közelében, a Tulcea megyei Ceatalchioi településen. A drón a Duna-deltában fekvő falu lakatlan részére esett, a helyszínen egy körülbelül 1,5 méter mély és 4 méter átmérőjű kráter keletkezett. Angel Tîlvăr védelmi miniszter nemrég a szenátusban azt mondta, hogy a szeptember elején a Duna-deltában lezuhant drónok véletlenszerűen estek román területre, miután az ukrán légvédelem kilötte azokat. A tárcavezető hozzátette: a dróndarabok nem tartalmaztak robbanóanyagot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?