Gyilkosságra és öngyilkosságra gyanakszanak a tanárnő és kisfia halála ügyében
A Mehedinţi megyei hatóságok széles körű nyomozást indítottak a kedd reggel holtan talált tanárnő és 7 éves gyermeke ügyének kivizsgálására. Igazságügyi források szerint a nő megölte gyermekét, majd felakasztotta magát. Helyi lap arról számol be, hogy a megyei bíróság alelnöke azt nyilatkozta, 2020 óta több mint 20, a gyermek szüleit érintő ügyet regisztráltak a megye bíróságain.
A Mehedinţi megyei ügyészség szóvivője szerint a helyszínt vizsgáló ügyészek megállapították, hogy az 57 éves nő felakasztotta magát, írja a News.ro. „A szintén holtan talált 7 éves kiskorú esetében a halál okát boncolás után fogják megállapítani. A fiú testén nem találtak erőszakos cselekményre utaló nyomokat” – mondta a rendőrség az Actual Mehedinţi szerint.
A holtan talált nő egyik volt tanítványa azt mondta, hogy a tanárnő „nagyon erős személyiség” volt, de az utóbbi időben „megváltozott, furcsa lett”, depresszióba esett, miután elvált a gyermek apjától, akivel a kisfiú felügyeleti jogáért harcolt. Hétfőn a 7 éves gyermeknek előkészítő osztályba kellett volna kezdenie, de nem érkezett meg az iskolába, ahogy a tanárnő sem.
Cosmin Sima bíró, a Mehedinţi Megyei Bíróság alelnöke az említett napilap szerint kijelentette, hogy 2020 óta több mint 20 olyan ügyet regisztráltak, amelyekben a gyermek szülei voltak érintettek, mind polgári, mind büntetőjogi vitákban.
„Egy ponton a kiskorú anyja hét, a kiskorú apja által állítólag elkövetett bűncselekmény miatt tett feljelentést: gyermekpornográfia, fenyegetés, zaklatás, a kiskorú bántalmazása, hamis nyilatkozatok és hamisítás. Végül az összes feljelentést elutasították” – mondta a bíró.
Elmondása szerint a gyermek apja is panaszt nyújtott be a nő ellen, mert nem tartotta be a bíróság által a kiskorú felügyeletére vonatkozóan elrendelt intézkedéseket, és a nőt figyelmeztetéssel büntették. Mint kiderült, csütörtökön a Drobeta Turnu Severin-i bíróság egy másik büntetőügyet tárgyalt volna, amelyben a kiskorú anyja ellen a hatóságok félrevezetése volt a vád, tette hozzá a bíró az Actual Mehedinţi szerint.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írj a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.
Ha te vagy valaki a környezetedben családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatod a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes. A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz.
CSAK SAJÁT