„Gyilkosság történt” – Hamis riasztás mozgósította a háromszéki rendőrséget
Egy állítólagos halálos késelésről érkezett bejelentés miatt indított nagyszabású akciót a Kovászna megyei rendőrég Gelencén, ám a többórás ellenőrzés végén kiderült: a riasztás hamis volt. A 112-es segélyhívót egy 15 éves hívta fel, aki elismerte tettét. A fiatalt és édesapját is megbírságolták, a rendőrség pedig ismét figyelmeztet: a hamis bejelentések emberéleteket sodorhatnak veszélybe.
Január 13-án, kedden este 23 óra 23 perckor riasztották a Kovászna megyei rendőrség diszpécserszolgálatát a 112-es segélyhívón keresztül. A bejelentő szerint Gelencén, alkoholos befolyásoltság alatt kialakult spontán konfliktus nyomán egy személyt szíven szúrtak, és az áldozat már nem mutat életjeleket.

A hívás különösen riasztó volt: a telefonáló még azt is hangsúlyozta, hogy „súlyos vészhelyzetről, emberhalálról” van szó, majd a vonal hirtelen megszakadt, és az illetőt a hatóságok később sem tudták elérni.
Órákig tartó ellenőrzések több településen
A bejelentés súlyosságára való tekintettel a háromszéki rendőrség azonnal életbe léptette az extrém erőszakos cselekményekre vonatkozó protokollt. Jelentős embererőt mozgósítottak, a nyomozás megszakítás nélkül zajlott egészen szerda délelőttig.
A Kovásza megyei hatóságok négy településen összesen tíz személyt hallgattak ki, magán- és közintézményeket, valamint több helyszínt is ellenőriztek. Az akció január 14-én, 11 óra körül zárult le, közölte a nyomozó hatóság.
Kiskorú volt a hamis bejelentő
A nyomozók végül megállapították, hogy a hamis segélyhívást egy 15 éves fiú indította, aki később beismerte, hogy valótlan információkat közölt a hatóságokkal. A bejelentett bűncselekmény soha nem történt meg.
_(1)_(2).jpg)
A fiatalt a 112-es segélyhívó rendszerrel való visszaélés miatt szabálysértési bírsággal sújtották, míg édesapját a kiskorú nem megfelelő felügyelete miatt vonták felelősségre.
A rendőrség figyelmeztet: a hamis riasztás emberéletekbe kerülhet
A Kovászna megyei rendőrség hangsúlyozza: minden, erőszakos cselekményre utaló bejelentést a lehető legnagyobb komolysággal kezelnek, és addig vizsgálják, amíg a helyzet teljes mértékben nem tisztázódik – akkor is, ha utóbb kiderül, hogy a bejelentés alaptalan volt.
Ugyanakkor a hatóságok ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a 112-es segélyhívóval való visszaélés törvénybe ütközik. Az ilyen hamis riasztások lefoglalják azokat az erőforrásokat, amelyekre valós vészhelyzetekben – amikor valóban emberi élet vagy testi épség forog kockán – sürgősen szükség lenne.
CSAK SAJÁT