Gyanús kórházi halálesetek: nem találják a feljelentő asszisztensnőt

Érdekes fordulat történt a fővárosi Pantelimon kórházban folyó vizsgálatok ügyében, ugyanis a Digi24 forrásai szerint az intenzív osztályon történt gyanús halálesetekről egyetlen ápoló sem számolt be. Mint ismert, az ápolási igazgató állításai szerint – aki azt mondta, hogy egy ápolónő értesítette erről – négy nap alatt 17 beteg halt meg az intenzív osztályon a gyógyszeradagok szándékos csökkentése miatt.

Az eddigi meghallgatások alapján úgy tűnik, hogy nincs olyan ápolónő, aki beszámolt volna felettesének a súlyos vádról, mely szerint szándékosan csökkentették a Szent Pantelimon kórház intenzív osztályán egy bizonyos gyógyszer adagját, ami közel húsz beteg halálához vezetett néhány nap alatt.

Illusztráció | Fotó forrása: Unsplash

Az ápolási igazgató írásban továbbította az ügyet a kórház igazgatójának. A panaszban leírta, hogy az intenzív osztály egyik ápolója telefonon tájékoztatta arról, hogy április 4. és 7. között mintegy 20 beteg halt meg, aminek oka a noradrenalin szándékos csökkentése volt, és kérte a kórház vezetőségét, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket. Nevezetesen, hogy értesítsék a bűnügyi nyomozó hatóságokat, ami meg is történt.

Azóta számos ápoló és nővér tett vallomást az ügyészségen. Vizsgálatot indított az egészségügyi miniszter ellenőrző testülete, a kórház, az Orvosi Kamara. Eddig azonban egyetlen ápoló sem jelentkezett, aki azt vallotta volna, hogy ő értesítette az ápolási igazgatót.

A vizsgálatok folytatódnak, a Digi24 szerint jelenleg nem merül fel a gyanú, hogy ezeket a betegeket nem megfelelően kezelték volna. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy még a nap folyamán következtetésre kell jutniuk. Az Ellenőrzési Testülettől is várják az eredményeket a fővárosi Szent Pantelimon Kórházban történtekről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?