Grindeanu megnyugtatta az EP-frakcióvezetőt: nem állapodtak meg az AUR-ral

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának (S&D) vezetője, García Pérez Iratxe kedden megerősítette, hogy továbbra is teljesen megbízik a Szociáldemokrata Pártban (PSD), írja az Agerpres.

Strasbourgi sajtótájékoztatóján a spanyol politikus közölte: Sorin Grindeanu pártelnök arról tájékoztatta, hogy nem állapodott meg a romániai szélsőjobbal a közös kormányzásról.

Sorin Grindeanu PSD-elnök. | Fotók: Agerpres

Az EP-képviselő szerint a PSD azért lépett ki a kormányból, mert koalíciós partnerként nem tudta keresztülvinni egyes – szerinte legitim – javaslatait. Hozzátette, hogy emiatt a párt tagjai egy belső referendumon szinte egyhangúlag a távozás mellett döntöttek.

García Pérez Iratxétől megkérdezték, hogy milyen következményei lennének az S&D frakció számára, ha a román szociáldemokraták a szélsőjobbal alakítanának kormányt.

A múlt szerdai cotroceni-i konzultációk után az államfő is arról számolt be, a részt vevő valamennyi párt egyértelműen kizárta az együttműködést az AUR-ral.

A frakcióvezető megismételte, hogy Sorin Grindeanu szerint nincs ilyen megállapodás. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az Európai Néppárt (EPP) is ugyanilyen álláspontot képvisel majd, és nem jön létre szélsőjobboldali részvételű kormány Bukarestben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?