Gondviselés a csapásban: villám csapott a 300 éves csokalyi református templomba

Szeptember 1-jére, keddre virradó éjszaka pusztító ítéletidő vonult át Bihar megye felett. A közigazgatásilag Székelyhíd városához tartozó Csokalyon tragédiába torkollhatott volna a vihar, amikor egy hatalmas villám csapott be a helyi református templom épületébe. Bár a villámcsapás és az azt követő elektromos kisülés jelentős anyagi károkat okozott – a bejárati rész kiégett, a templomhajó belső tereit pedig vastag korom borította be –, maga az épület csodával határos módon nem gyulladt ki, és a bútorzat is épségben maradt. Fazakas Ildikó lelkipásztor szerint a katasztrófa elmaradása az isteni gondviselésnek és a gyors emberi segítségnek köszönhető.

A viharos éjszakát a parókián tartózkodó lelkésznő is közvetlenül átélte. Elmondása szerint a dördülés akkora erejű volt, hogy első pillanatban azt hitte, a saját otthonukba csapott be a villám. A valóságban azonban a szomszédos, háromszáz éves templomépületet érte el. Az istenháza egy tágas, közös udvaron fekszik a parókiával és a gyülekezeti házzal együtt, így az elektromos hálózaton keresztül a kisülés szétterjedt az egész ingatlanegyüttes területén.

Csokaly gyönyörű református temploma | Fotó: Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Torkos Márk Erik 

Csoda, hogy nem lett tűz

A villámcsapás következtében a templom villamos hálózata azonnal tönkrement, az elektromos ív pedig meggyújtotta a portikusz környékét. A templom falait körben lakkozott lambéria borítja, amely egy rendkívül száraz, gyúlékony anyag – ha az tüzet kap, perceken belül az egész épület a lángok martalékává válhatott volna.

A pusztítás mégis megállt egy láthatatlan vonalnál: lángok nem csaptak fel, csupán fojtogató, sűrű füst keletkezett, a falborítás pedig elsenyvedett, de a tűz nem terjedt tovább a templomtér belső bútorzatára. A lelkipásztor meghatódva emlékezett vissza erre a pillanatra: „A bútorzat nem sérült, ez nagy dolog, viszont belül a templom koromfekete... Mintha tényleg az isteni kéz ott lett volna, hogy komolyabb baj ne legyen. Mert ugye, ha a tűz eléri a bútorzatot, akkor viszont az már meggyúlt volna.”

A villámcsapás következtében a bejárat falai elszenesedtek | Fotó: Csokalyi Református Egyházközség 

A történtek különlegessége, hogy a templomból sem füst, sem láng nem szivárgott ki, így kívülről semmi sem utalt a benti állapotokra. A szerencsétlenséget mégis a gyülekezet harangozója vette észre, aki reggel a megszokott teendői között söprögetett az udvaron és figyelmes lett a bejárati ajtó felől érkező furcsa, sistergő hangra. Közelebb lépve látta, hogy az ajtó belső szél elszenesedett. A harangozó óriási bátorsággal benyitott az épületbe, majd azonnal értesítette a lelkipásztort a bajról.

A helyszínre érkező tűzoltóknak szerencsére nem oltással, hanem kármentéssel és a füstmentesítéssel kellett foglalkozniuk. Speciális, nagy teljesítményű elszívó ventillátor segítségével sikerült a templomhajóban rekedt, sűrű füstöt kiszellőztetniük. Az elektromos hálózatot ért óriási túlfeszültség miatt a rendszert azonnal áramtalanítani kellett, amit egy gyülekezeti tag, az áramszolgáltató szakembere végzett el.

A templombelsőben is megrongálódott az elektromos hálózat, de a tűz csodával határos módon nem terjedt át a bútorzatra | Fotó: Csokalyi Református Egyházközség

A lelkésznő elmondása alapján a szakértők szerint ha a villámhárító nem működik megfelelően, a tragédia elkerülhetetlen lett volna: „Azt mondják a szakemberek, hogy ha nem működött volna jól a villámhárító, akkor biztos, hogy leég a templom, és nagyon örülhetek, hogy kisebb kárral megúsztuk” – tette hozzá Fazakas Ildikó.

Számottevő az anyagi kár, de élő a remény

Annak ellenére, hogy a templom nem égett le, a kár rendkívül súlyos és összetett. A bejárati rész teljesen kiégett, a füst és a korom pedig mindent beterített, így a teljes belső tér átfogó tisztításra és újrafestésre szorul. A pusztítás a templom értékes berendezéseit sem kímélte: az orgona finom szerkezetébe és sípjaiba mélyen beült a mindent elborító korom, így annak szakszerű tisztítása bizonyosan elkerülhetetlenné vált. A villámcsapás emellett a toronyban lévő harangok automatikáját és villamosítását is tönkretette. A szakembereknek a kisebbik harangot ugyan sikerült ideiglenesen működésbe hozniuk, a nagyharang vezérlése azonban teljesen működésképtelenné vált.

Korom lepte be a bútorzatot, az orgonát is biztosan javíttatni kell | Fotó: Csokalyi Református Egyházközség

A helyreállítási munkák megszervezésében és finanszírozásában komoly támaszt jelent, hogy az egyházközség épületei biztosítva vannak. A lelkipásztor jelenleg a biztosítótársaság kárszakértőjének felmérését várja, hiszen a pontos összegek és a rekonstrukció végleges költségei csak a helyszíni vizsgálat után határozhatók meg. Fazakas Ildikó bizakodva tekint a jövőbe, és hangsúlyozza a közösség erejét: „Nincsen anyagi forrásunk hozzá... de én bizakodom, jó reménységgel vagyok, hogy összefogással, imádsággal, támogatással, segítséggel, mindennel együtt azért talpra fog állni a gyülekezet és helyrehozzuk a templomunkat is.”

Hit és összefogás

A csokalyi református templom nemcsak a helyi hitélet központja, hanem jelentős történelmi emlékhely is. „Ez egy 300 éves templom. Tavaly szeptemberben ünnepeltük meg a 300. évfordulóját, mert 1724–25 között épült meg maga a ház része, és 1790-ben került rá a torony” – idézte fel a lelkésznő. Az épület történetét korábban is kísérték már természeti megpróbáltatások: 1994-ben egy ugyanilyen heves ítéletidő során a templom akkori tornya dőlt le.

Bogdán Szabolcs János püspök az istenházában fennállása 300. évfordulója alkalmából megtartott hálladó ünnepségen tavaly szeptemberben | Fotó: Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Torkos Márk Erik

Különös egybeesés, hogy Fazakas Ildikó lelkipásztor napra pontosan három éve, éppen szeptember 1-jén foglalta el szolgálati helyét Csokalyon, így ez a dátum most újabb emlékezetes mérföldkővé vált az életében.

A jelenleg mintegy 500 lelket számláló református gyülekezet nem marad lelki hajlék nélkül. Bár a templom a belső állapota miatt a helyreállításig nem használható, az istentiszteleteket a gyülekezeti ház nagytermében tartják meg. Megtudtuk, a közösség eredetileg jövőre tervezte a templom belső kifestését, ám a gondviselés most felgyorsította az eseményeket. A gyülekezet bízik abban, hogy a biztosítási kártérítés és a hívők támogatása révén a 300 éves műemlék templom hamarosan ismét régi pompájában fogadhatja a híveket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?