Giorgia Melonihoz és Ferenc pápához utazik Ciolacu

Szerdán és csütörtökön munkalátogatást tesz Rómában Marcel Ciolacu és kormányának több tagja. Az olasz fővárosban román-olasz együttes kormányülést tartanak, amelyet harmadik alkalommal, 13 év kihagyás után szerveznek meg. Ciolacut audiencián fogadja Ferenc pápa a Vatikánban.
A román miniszterelnök olaszországi látogatása alatt megbeszélést folytat majd Giorgia Meloni olasz kormányfővel, részt vesz a két hivatalos küldöttség plenáris ülésén és több kétoldalú megállapodás elfogadásán. Találkozik Róma polgármesterével, Roberto Gualtierivel, illetve az olasz fővárosban élő román közösség képviselőivel is.

Jelentős a látogatás gazdasági vonatkozása, a román delegáció tagjai ezért részt vesznek a román-olasz gazdasági fórumon. „Olaszország Románia legfontosabb gazdasági partnerei közé tartozik, és gazdasági együttműködésünk elmélyítésére újabb kiváló alkalmat nyújt a gazdasági fórum megszervezése, amely olyan területekre összpontosít, mint az IT&C, az energia, a feldolgozó- és gépipar, az infrastruktúra, az agrár- és élelmiszeripar" - idézi a kormány közleménye a miniszterelnököt.

Ciolacu megbeszélést folytat majd Giorgia Meloni olasz kormányfővel Fotó: Georgia Meloni Facebook oldala

Marcel Ciolacut audiencián fogadja a Vatikánban Ferenc pápa, majd a miniszterelnök Pietro Parolin bíborossal, vatikáni államtitkárral is megbeszélést folytat. A román küldöttség tagja lesz Marian Neacşu miniszterelnök-helyettes, Cătălin Predoiu belügyminiszter, Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, Luminiţa Odobescu külügyminiszter és Radu Oprea gazdasági, vállalkozásügyi és turisztikai miniszter. Az Agerpres által ismertetett közlemény emlékeztet, hogy a román-olasz kétoldalú kapcsolatok alapja az 1997-ben kötött stratégiai partnerségi szerződés, amelyet 2008-ban a 'megerősített stratégiai partnerség' szintjére emeltek.

Az első román-olasz együttes kormányülést 2008-ban Rómában, a másodikat 2011-ben Bukarestben tartották. A két kormány harmadik együttes ülésének célja a stratégiai partnerség kiaknázása és az európai és euroatlanti együttműködés fellendítése. A találkozón aláírják a megerősített stratégiai partnerségről szóló aktualizált nyilatkozatot, amely a két ország érdekeinek közeledése alapján meghatározza az elkövetkező időszak együttműködésének prioritásait, valamint több kétoldalú ágazati együttműködési dokumentumot, többek között a versenyszféra és kkv-k, a turizmus és a polgári védelem területén - tájékoztat a közlemény.

A dokumentum szerint gazdasági szempontból Olaszország évek óta Románia második legjelentősebb kereskedelmi partnere, Románia kereskedelmi forgalmának 9,5 százalékát ezzel az országgal bonyolítja le. A 2023-as év első tíz hónapjában 3 százalékkal növekedett a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2022 azonos időszakához képest, elérve a 16,9 milliárd eurós nominális értéket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?