Futballpálya épül Kémeren, új eszközökkel látják el az iskolát

Egy kettes típusú focipályára pályázott sikeresen a nemzeti befektetési alapon (CNI) keresztül Kémer község. Szabó Levente polgármester elmondta: már aláírták a kivitelezési szerződést, és amint a munkakezdéshez szükséges dokumentumok a kivitelezőhöz kerülnek, elkezdődnek a munkálatok, és rövid idő alatt elkészülhet a focipálya a kémeriek és a sportkedvelők örömére.

Új bútorzattal, informatikai és didaktikai eszközökkel gazdagodik a helyi általános iskola. A helyreállítási terv (PNRR) keretén belül, amely három kategóriai finanszírozást tartalmaz – informatikai felszereltség, bútorzat, és didaktikai eszközök vásárlását –, az önkormányzat sikeresen pályázott, ezáltal 100 ezer euró értékben új kellékekkel látják el a tanintézményt. „Mivel az országban nagyon sok ilyen pályázat van, és kevés kivitelező cég, illetve kevés olyan szolgáltató cég, amely ezeket az eszközöket, felszereléseket biztosítani tudná, csupán az informatikai felszereltségre volt jelentkező. A bútor- és a didaktikai eszközvásárlást direkt közbeszerzéssel oldjuk meg” – mesélte a polgármester.

A polgármester | A szerző felvétele

Fontos a falu szépítése

„Az egyik PNRR-s megnyert pályázatunk faluszépítéssel kapcsolatos. Intelligens, napelemmel működő okospadokat helyezünk el a község területén. Ezek minimalista külsővel rendelkeznek, elegánsak, világítást, telefontöltést és internetkapcsolatot biztosítanak a felhasználók számára” – fogalmazott Szabó Levente, hozzátéve, a pályázat révén töltőállomást állítanak a kisjárműveknek, bicikliknek és rollereknek, valamint egy intelligens, három méter átmérőjű szökőkutat helyeznek el a központban.

A szerző felvétele

A tavalyi év munkálatai kapcsán a polgármester kiemelte a helyi új óvoda létrehozását. A 2,4 millió lej értékű új oktatási intézményben egy 25 fős csoport tevékenykedik, a gyerekek napközibe is járhatnak, és meleg ételt kapnak az iskola társfinanszírozásával.

Felújított útszakasz szelné át a települést

Nagy előrelépést jelentett a helybéliek számára a 109P Halmosd–Kémer–Szatmár megye útszakasz felújítása, átadása, amely bár nem a helyi önkormányzat beruházása, közvetetten a helybélieket érinti, őket szolgálja. A több mint négy kilométer úthálózat révén egy új kijáratot, az ötödiket hozták létre a településen. „Két évtizede csak egy kijáratunk volt, ez a lépés nagyon fontos nemcsak gazdasági és turisztikai szempontból, hanem a lakosok szemszögéből is. Nem csak a szomszéd megye és azok lakosai irányába nyitottunk. Könnyebben és rövidebb idő alatt juthatunk el a legközelebbi városba, amely már nem Szilágysomlyó, hanem Tasnád” – nyilatkozta a polgármester.

A helybéliek azt remélik, hogy a munkálatokat az idén folytatják, és a megyei önkormányzat terve alapján megvalósul az útszakasz teljes felújítása, átszelve Kémer központját. Nemcsak az útburkolat felújítása valósulhat meg, hanem a bejárati árkok, járdák, betonárkok kiépítése és a Nagy patak medrének stabilizálása a támfalak által. Továbbá szalagkorlátokat állítanának, parkolóhelyeket létesítenének, és a közintézmények előtt autóbuszmegállókat alakítanának ki – zárta a polgármester.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Kulcsár Mária)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?