banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Frontálisan ütközött két autó, három felnőttet és két gyermeket kórházba kellett szállítani

Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne súlyos közlekedési baleset az E60-as nemzetközi úton valahol Kolozsvár és Nagyvárad között. Szombaton sem volt másként: két személygépkocsi ütközött frontálisan Körösfeketetó (Negreni) határában. Az balesetben összesen hatan sérültek meg, de öt személyt, három felnőttet és két gyermeket kellett kórházba szállítani.

A rendőrség közlése alapján két személygépkocsi, egy Opel Astra és egy Daewoo Matiz egyelőre tisztázatlan körülmények között csapódott egymásnak. A helyszínre a bánffyhunyadi rohammentők és mentők érkeztek ki, ellátták az összesen hat sérültet, akik közül ötöt, három felnőttet és két kiskorút kórházba szállítottak.

A baleset, illetve a mentés és a helyszínelés idejére a forgalmat leállították, így ismét hatalmas autósorok alakultak ki mindkét irányban az egyébként rendkívül forgalmas útszakaszon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?