Florin Cîţu: megengedhetetlen, hogy késsenek a bérek

Mint arról beszámoltunk, május 13-án, pénteken működési zavarok léptek fel a pénzösszegek átutalását biztosító informatikai rendszerben, illetve a bankközi fizetési rendszerben, emiatt esetenként késett a közalkalmazottak bérének kifizetése. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter úgy nyilatkozott hétfőn, hogy rövid idő alatt kiküszöbölik azt a számítástechnikai problémát, amely a tanügyi alkalmazottak bérének kifizetését akadályozta. Florin Cîţu szerint pedig megengedhetetlen, hogy késsenek a bérek.

Cîmpeanu azt mondta a Digi 24-nek adott interjúban, a pénzügyminisztertől úgy értesült, hogy számítástechnikai hiba miatt késett a közalkalmazottak bérének átutalása az ország öt megyéjében. „Biztosítottak, hogy ezt az informatikai hibát nagyon gyorsan ki fogják küszöbölni” – jelentette ki a miniszter. Ugyanakkor kijelentette, hogy az államkincstár működéséért nem felel az oktatási tárca.

„Az oktatási minisztérium a tanügyi alkalmazottak motiváló bérezését és a bérek határidőre történő kifizetését támogatja, mert anyagi források nélkül nem lehet minőségi oktatást nyújtani” – szögezte le a szaktárca vezetője.

Fotó: Kiss Gábor

Florin Cîţu szenátusi elnök szerint megengedhetetlen, hogy a pénteken esedékes közalkalmazotti bérek 40 százalékát nem utalta a pénzügyminisztérium. A felsőház elnöke hétfőn azt mondta, ilyen még 2020-ban sem fordult elő, amikor a járvány miatt két hónapig egyáltalán nem voltak adóbevételek.

„Ha az informatikai rendszerek akkor, amikor minden leállt, kitartottak, nem tudom, mi történhetett most. Remélem, nem egyéb ok húzódik a háttérben, például a likviditás hiánya” – fogalmazott.

A pénzügyminisztérium szombaton közölte, hogy rendelkezik a közalkalmazottak bérének kifizetéséhez szükséges összegekkel, pénteken azonban működési zavarok léptek fel a pénzösszegek átutalását biztosító informatikai rendszerben, illetve a bankközi fizetési rendszerben, amelyek miatt esetenként késnek a kifizetések.

Megjegyezték, a kifizetések 60 százaléka időben megtörtént, a többi átutalást hétfőre ígérték. „Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért, és biztosítjuk az érintetteket, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ilyen technikai meghibásodások ne fordulhassanak elő többé” – közölték a minisztérium képviselői.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?