Florin Cîțu: „nincs semmi probléma a diplomámmal”

Florin Cîțu miniszterelnök csütörtökön újságíróknak azt mondta: nincs semmi probléma a diplomájával, amit az amerikai Iowai Állami Egyetemen szerzett, sőt, örömmel tölti el, hogy egy nyomozás felszínre hozta ezt, amivel „elkerülhető lett egy botrány”, ami „a következő hetekben biztosan kitört volna". 

„Az információk fejezetekre osztva szerepelnek az önéletrajzomban, még több is, mint amennyit mondanom kellene. Örülök annak, hogy egy nyomozás felszínre hozta ezt, mert biztos kitört volna a botrány a diplomámról néhány hét múlva” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette: „Tehát legyen világos, van diplomám. Nincs semmi probléma a diplomámmal. Ugyanakkor én nagyon büszke vagyok arra, hogy Romániában beszélnek az Iowai Egyetemről, mely világszinten a legjobb ötven közé tartozik.”

Florin Cîțunak amiatt kellett most magyarázatot adnia, mert a sajtóban megjelent információk szerint valótlanságokat tartalmaz az önéletrajza. Ebben van is némi igazság, de csak annyi, hogy közgazdasági mesteri diplomáját a miniszterelnök nem 1999-ben szerezte meg, mint ahogyan az önéletrajzában szerepel, hanem 2002-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?