Fizetett szabadnappal ösztönöznék az orvosi szűrővizsgálások elvégzését
Közvitára bocsátottak kedden egy törvénytervezetet, amely szerint évente két fizetett szabadnapra lennének jogosultak a munkavállalók prevenciós orvosi vizsgálatok elvégzésére.
A jogszabályt kezdeményező Nicoleta Pauliuc, Nemzeti Liberális Párt szenátora szerint az előírás a tanulókra, egyetemistákra és katonákra is kiterjedne, akik orvosi igazolást, illetve távozási engedélyt kapnának erre a két napra.
„A szűrővizsgálat elvégzését a háziorvos által kiállított igazolással kell igazolni az orvosi vizsgálat időpontjától számított 10 munkanapon belül. A munkáltatók, a közoktatási és felsőoktatási intézmények és a katonai intézmények 500-tól 2500 lejig terjedő pénzbírsággal szankcionálhatók az előírás be nem tartása esetén. A munkaügyi felügyelők feladata a szabálysértések felderítése és a szankciók alkalmazása” – áll a szenátusban szervezett konferencián bemutatott tervezetben.
Az Agerpres beszámolója alapján a ráktúlélők országos napja alkalmából szervezett rendezvény alkalmával Pauliuc nyomatékosította, hogy a prevenció a jobb egészség és egy hatékonyabb egészségügyi rendszer kulcsa.
„Tudják, hány romániai jár prevenciós vizsgálatokra? Azok közül, akik legalább a háziorvoshoz eljutnak, kevesebb mint 20 százalék hallott a szűrővizsgálatokról. Alig több mint egyharmaduk kapott küldőpapírt szűrésre. Ezzel szemben azoknak, akiknek az orvosa azt mondta, hogy menjenek el szűrővizsgálatra, majdnem 80 százaléka valóban elment. A betegségek nem válogatnak. A rák nem válogat. Nem nézi az életkort, nem nézi a foglalkozást, nem nézi, hogy van-e hozzáférésünk orvoshoz” – fogalmazott a szenátor a konferencián.
Hozzátette: a közegészségügyi barométer szerint a rák késői felismerésének fő oka a tájékoztatás és a szűrőprogramok hiánya, szerinte ezért nagyon fontos az általa előterjesztett javaslat.
„Ez egy egyszerű kezdeményezés, de óriási hatása lehet. Ezzel a törvénnyel adjunk lehetőséget minden állampolgárnak arra, hogy rendszeres egészségügyi szűrésen vegyen részt anélkül, hogy attól kelljen tartania, nem tud a munkahelyéről elmenni a vizsgálatra” – szögezte le a tervezet kezdeményezője.
A liberális szenátor szerint a jogszabályjavaslat nem csupán az emberek, de a gazdaság számára is hasznos lesz, mivel például a rák utolsó stádiumainak kezelése nagyon drága, és nagy terhet ró az egészségügyi rendszerre. „A rendszeres szűrővizsgálatok ösztönzésével jelentősen csökkenthetjük ezeket a költségeket, és értékes forrásokat takaríthatunk meg, amelyeket az egészségügyi rendszer más kritikus szükségleteire lehet átirányítani” – szögezte le Pauliuc.
CSAK SAJÁT