Fiktív alkalmazásokkal szereztek állami támogatást – Bíróság előtt a csaló háromszéki cég
Vádat emeltek egy háromszéki cég és két magánszemély ellen, akiket azzal vádol az ügyészség, hogy hamis dokumentumok alapján több mint 86 ezer lej állami támogatást szereztek meg jogtalanul. A Kovászna Megyei ügyészség vádirata szerint a támogatásokat fiktív alkalmazásokra igényelték. Háromszéken egy hónap alatt a második társaság bukott le állami támogatásokkal való csalás miatt.
A Kovászna Megyei ügyészség április 6-án benyújtott vádirata szerint vállalkozás és annak Z.E. monogrammal azonosított képviselője több alkalommal is jogtalanul jutott állami támogatásokhoz.
.jpg)
Az ügyészség szerint 2021 augusztusa és 2023 májusa között a cég képviselői hamis okiratokat és hivatalos dokumentumokat használtak fel a Kovászna megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségnél (AJOFM), hogy megszerezzék az állami foglalkoztatási támogatásokat.
A vádirat szerint a támogatásokat 5 olyan személy után igényelték, akiket a cég csak papíron alkalmazott, így 86 344 lej közpénzhez jutottak jogtalanul.
Az ügyészség szerint Z.E. a támogatások megszerzése érdekében 129 hamis okiratot készített, amelyeket később az intézménynél benyújtott a támogatások igényléséhez.A vállalkozást és képviselőjét öt rendbeli, folytatólagosan elkövetett jogtalan pénzszerzés bűncselekményével vádolják, a cégvezetőt pedig magánokirat-hamisítással is vádolják.
Az ügyben egy közintézmény alkalmazottja is érintett
Az ügyben egy harmadik vádlott, a P.M. monogrammal azonosított személy, a vádirat szerint három hivatalos dokumentumban valótlan adatokat rögzített, megkönnyítve ezzel az állami támogatások megszerzését. Az ügyészség szerint a közalkalmazott ezzel segítette a cég és a vállalkozó tevékenységét, aminek nyomán hozzájutottak az állami támogatásokhoz.
.jpg)
A büntetőeljárást a Kovászna Megyei ügyészség vezette, a nyomozásban pedig a Kovászna megyei rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztálya működött közre. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy a végleges bírósági ítéletig a vádlottakat megilleti az ártatlanság vélelme.
Hasonló ügyben múlt hónapban is lebukott egy társaság
Háromszéken nem ez az első eset, amikor a hatóságok a foglalkoztatási támogatások jogtalan igénylése miatt indítottak eljárást. Márciusban egy cégből és több magánszemélyből álló hálózat ellen indult büntetőeljárás.
Az ügyészség szerint a vádlottak több éven át működtettek egy jól felépített rendszert, amellyel állami támogatásokhoz jutottak jogtalanul. A vállalkozás vezetői fiktív alkalmazottakat jelentettek be a Kovászna Megyei Munkaerő Ügynökségnél, majd ezek után igényeltek támogatást.
A vád szerint két, 45 év feletti munkanélküli személyt csak papíron alkalmaztak, miközben valójában nem dolgoztak a cégnél. Az így létrehozott fiktív munkahelyek után több mint 108 ezer lej állami támogatást kaptak. Az ügyészség szerint a csalás fenntartásához hamis dokumentumokat – jelenléti íveket, bérlistákat és különböző nyilvántartásokat – készítettek.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT


