Fiatalok, akik változást hoznak: elindult a MYLA-projekt
Fiatalok, akik változást hoznak – elindult a Minority+ Youth Leaders Academy (MYLA), amely lehetőséget kínál a nemzeti kisebbségek fiataljainak arra, hogy tudatos állampolgárokká váljanak, és erőteljesebb hangot kapjanak Európában – tájékoztat közleményében a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT).
A Tempus Közalapítvány támogatásával útjára indult a Minority+ Youth Leaders Academy. A program célja, hogy elősegítse a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok aktív állampolgári szerepvállalását és támogassa őket egy tudatos, erős közösség felépítésében.
A projektet egy négy tagú konzorcium valósítja meg, amelynek tagjai a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) koordinátori szerepben, a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség (Magyarország), a Marthos Polgári Társulás (Felvidék) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet - MIÉRT (Erdély).
A projektben számos neves európai és Kárpát-medencei szakmai partner is közreműködik. A MYLA-projekt illeszkedik az Európai Unió azon célkitűzéseihez, amelyek a fiatalok számára szélesebb körű képzési lehetőségeket teremtenek, miközben hangsúlyt fektet a nemzeti kisebbségek érdekérvényesítési képességeinek fejlesztésére.
„Ez egy kivételes lehetőség, és egyben a legnagyobb, legösszetettebb kisebbségi és ifjúsági projekt, amelyben a szervezet valaha részt vett.” – emeli ki Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke. A projekt fő tevékenységei közé tartozik:
- a kutatás: hét országban vizsgálják a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok jogi és társadalmi helyzetét;
- a képzésfejlesztés: négy képzési anyagot dolgoznak ki és tesztelnek, a képzéseket Felvidéken, Erdélyben, Magyarországon és Brüsszelben tartják;
- a rendezvényszervezés: különböző eseményeken hívják fel a figyelmet a kisebbségi fiatalok problémáira.
A közlemény kiemeli: a MYLA-projekt hosszú távú célja, hogy támogassa a nemzeti kisebbségek fiataljainak politikai és társadalmi szerepvállalását, valamint hozzájáruljon az európai kisebbségi közösségek megerősítéséhez.
CSAK SAJÁT