Feltüntetik Nagyvárad belvárosában a történelmi magyar utcaneveket
Hamarosan a történelmi magyar utcaneveket is feltüntetik Nagyvárad belvárosában. Erre azt követően nyílik lehetőség, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezése első helyen végzett a nagyváradi részvételi költségvetés szavazásán.
Csomortányi István, az EMNP elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: 17 évi küzdelmük vezetett eredményre. A nagyváradi magyarok által a köznyelvben ma is használt történelmi utcanevek kifüggesztését még az Erdélyi Magyar Ifjak szervezeti keretében kérték több mint másfél évtizeddel ezelőtt.
A pártelnök a szavazás eredményéből azt olvasta ki, hogy van értelme a jogos követelések melletti következetes és kitartó kiállásnak. „A kezdeményezés mögötti egyértelmű támogatottság a nagyváradi önkormányzat számára megkerülhetetlen kérdéssé teszi a történelmi utcanevek kihelyezését” – hangsúlyozta Csomortányi.
Elhangzott: a kezdeményezés nyomán mintegy 250 történelmi utca- és térelnevezést helyezhetnek ki, és szakemberekből álló bizottság dönti el, hogy pontosan mely nevek szerepeljenek majd a táblákon. A politikus hozzátette: a történelmi magyar utcanevek mellett olyan táblákat is kihelyeznek, amelyek megmagyarázzák az elnevezéseket román, magyar, angol és német nyelven. Ezek a helyiek és a turisták számára is érdekes és hasznos háttértudást kínálnak majd Nagyvárad történelmi múltjáról. Csomortányi István hozzátette: az EMNP illetékesei azon dolgoznak, hogy a feliratok minél rövidebb időn belül kikerülhessenek.
Erdély több nagyvárosában a helyi magyar közösség most is az egykori magyar utcaneveket használja a köznyelvben, amelyek hivatalosan már legalább 78 éve nem érvényesek, és 1944 óta többször is megváltoztak. A részvételi költségvetés azt teszi lehetővé, hogy a városi költségvetés egy kisebb részét olyan projektek megvalósítására fordítsa a polgármesteri hivatal, amelyeket a lakosság kezdeményezett, és amelyek nagy támogatottságnak örvendtek egy online szavazáson.
CSAK SAJÁT