FRISSÍTVE – Felborult egy 33 személyt szállító autóbusz Arad megyében

Illusztráció: Agerpres

Felborult egy 33 személyt szállító autóbusz szombat este Arad megyében – közölte a katasztrófavédelem. FRISSÍTÉS: Öt személy orvosi ellátásra szorult. FRISSÍTÉS: A katasztrófavédelmi felügyelőség legfrissebb tájékoztatása szerint 9 személy került kórházba.

A baleset 19 óra körül történt Körösbökény (Buteni) Köved (Cuied) felőli kijáratánál, a 792C jelzésű megyei úton haladó jármű beborult az út menti árokba.

A baleset miatt a hatóságok életbe léptették a piros jelzésű mentési akciót, és több mentős egységet is a helyszínre vezényeltek.

A buszon a sofőrrel együtt 33-an utaztak. Kilenc személyt kellett kórházba szállítani, egyikük sem szenvedett életveszélyes sérüléseket.

Három utas saját autóval folytatta az útját hazáig, a többieket a körösbökényi polgármesteri hivatal egyik üléstermében helyezték el, amíg értük jön egy másik jármű.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Temes megyében bejegyzett busz turistákat szállított, és egy 50 éves, Temes megyei férfi vezette. A sofőrt megszondáztatták, az eredmény szerint nem fogyasztott alkoholt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?