Felavatták Désen a magyar állami támogatással felújított református templomot és elemi iskolát

A magyar kormány alkotmányos kötelezettségének tesz eleget, amikor az erdélyi magyarokat támogatja, akik nem kockázatot, hanem értéket jelentenek Románia számára – hangoztatta Nagy János államtitkár vasárnap Désen, ahol felavatták a magyar állami támogatással felújított református templomot és elemi iskolát.

A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a hálaadó istentiszteleten mondott köszöntőjében kifejezte meggyőződését, hogy a magyarság megmaradását szolgáló intézmények működése a többségi nemzetnek is hasznára válik.

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A nyelv identitásmegtartó szerepére utalva az anyanyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozta, amely nélkül az ember elvész a református egyház és a magyar nemzet számára is, de legalábbis elbizonytalanodik, „korunk betegségei könnyebben erőt vesznek rajta".

Illyés Gyulát idézve, aki a magyar kultúrát egy ötágú síphoz hasonlította, arra biztatta a désieket: most itt a lehetőség, hogy a síp egyik ágának hangja tovább erősödjék.

A nemzet részeinek összhangja nélkül ugyanis nincs közös jövő, ennek magja pedig a magyar nyelv megtartása és mindennapi használata, melyből hitünk, kultúránk, valamint egyedi gondolkodásunk és világlátásunk is fakad" – mondta Nagy János.

Nagy János a dési templom avatásán | Fotó: MTI/Kiss Gábor

Felidézte, hogy a balliberális kormány a 2004-es népszavazáson egymás ellen fordította az anyaországi és a külhoni magyarokat, de Orbán Viktor akkori ígéretéhez híven 2010-ben az Országgyűlés a választások utáni első intézkedéseként „kiköszörülte a csorbát", így – az egyszerűsített honosításról szóló törvény elfogadása nyomán - a külhoni magyarok „nemcsak lelkileg, hanem már közjogilag is" a magyar nemzet részeivé váltak.

Nagy János románul is köszönetet mondott Costan Morar polgármesternek, amiért nem gátolta, hanem segítette az új magyar iskola létrejöttét, és minél több „együttműködésben és kölcsönös tiszteletben gondolkodó román közéleti embert" kívánt az erdélyi magyaroknak.

Mi, magyarok és románok ugyanis egymásra vagyunk ítélve. És miképpen dagálykor a tenger valamennyi hajót megemeli, ez az iskolafejlesztés is egyszerre emeli meg a dési magyar közösség és a helyi román többség hajóját" – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár.

Kató Béla áldást mond | Fotó: MTI/Kiss Gábor

A hálaadó istentiszteleten Kató Béla erdélyi református püspök kifejtette: a dési magyar közösség életében az utóbbi öt évben rendkívüli fejlesztések történtek, a közösség pedig azzal fejezheti ki háláját az óvodáért, a templom rendbetételéért és az új elemi iskoláért, ha ragaszkodik hitéhez és anyanyelvéhez, és gyermekkel tölti meg az osztálytermeket. Szavai szerint az uniós támogatásból és a magyar kormány segítségével végzett templomfelújításnak is csak akkor van értelme, ha megmarad mellette az iskola, mert – miként az erdélyi szászok példája is mutatta - gyermekek nélkül a templomok is rommá válnak.

A hálaadó istentisztelet után Kató Béla püspök, Costan Morar polgármester, Kovrig Annamária alpolgármester, Nagy János államtitkár és Bányai Csaba esperes közös szalagátvágással adta át az új elemi iskolát. A régi református leányiskola épületének felújítását 560 millió forinttal támogatta a magyar kormány – közölte az MTI-vel Kiss Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület kommunikációs vezetője.

A Kolozsvártól 60 kilométernyire északra található, 31 500 lakosú Désen 2500-an vallották magukat magyarnak a tavalyi népszámláláson; 2300-an református vallásúnak mondták magukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?