Felakasztotta magát egy 38 éves újságíró

A suceavai 38 éves Florin Rusu újságírót hétfőn a garázsában találták meg, ahol önkezével vetett véget életének. A rendőrséget a felesége értesítette, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a férfi életét, számolt be róla kedden a Monitorulsv.ro helyi hírportál.

A helyi sajtó értesülései szerint az újságíró depresszióval küszködött, amit személyes problémái idéztek elő. Hétfőn a férfi bezárkózott a garázsba, ezt látva a felesége - aki korábban szintén újságíróként dolgozott a Bucovina TV-nél - értesítette a hatóságokat és jelezte is, hogy sejtése szerint a férje véget akar vetni életének.

Amikor a mentők a helyszínre érkeztek, a garázs ajtaja belülről be volt zárva, a rendőrök törték be a kaput, hogy bejussanak a helyiségbe. Ekkorra azonban az áldozat már felakasztotta magát, az életét nem tudták megmenteni.

Az újságíró korábban szintén a Bucovina TV munkatársa volt, és rendszeresen publikált az Informația de Nord-Est című lapban. Feleségét és két kiskorú gyermekét hagyta hátra.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754–800808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.

(Címlapképi illusztráció forrása: rendőrség)

Kapcsolódók

Kimaradt?