Faültetéssel tisztelegtek a tavalyi évben született kézdiszentléleki gyermekek előtt

A kézdiszentléleki önkormányzat jó néhány éves hagyománya, hogy gyermeknapon fákat ültetnek az előző évben a községben születettek tiszteletére. A szép szokás idén sem maradt el, a római katolikus templom szomszédságában lévő domboldalon a szülők ültették el a facsemetéket.

Kézdiszentléleken a községi gyermeknap a Porondon zajlik, de a községközpont parkja már az előző években „megtelt” az újszülöttek emlékét őrző csemetékkel, így a római katolikus templomtól és a községi háztól pár méterre lévő kis domboldalon, a Perkő oldalában ültetik el minden évben a szülők a gyermekük világra jöttének emléket állító facsemetét.

A szerző felvételei

A jelenlevőket Balogh Tibor polgármester köszöntötte, hangsúlyozva az ünnepség fontosságát. „Ismét hálát kell adnunk, hogy egy újabb nemzedék számára ültethetünk fákat, és közösségünkbe fogadhatjuk őket. Közösségbe lenni és minőségi időt együtt tölteni érték. A mai rohanó és elértéktelenedő világunkban fontos megállni és elgondolkodni azon, hogy mik az igazi értékek. Főleg kisgyerekes családok számára rengeteg a teendő, és néha úgy tűnik, a házimunka és az egyéb feladatok elsőbbséget élveznek a családi együttléttel szemben. Pedig kutatások szerint létfontosságú, hogy osztatlan figyelmet szenteljünk a kicsiknek, méghozzá az ő igényeiknek megfelelően. A gyerekek pedig mindennél jobban vágynak a szüleikkel töltött minőségi időre. A siker, a jövő zálogai azok a fiatalok, akik tehetségesek, szorgalmasok, és az élet különböző területein jó teljesítményt nyújtanak. Számos kihívással találkozunk mindannyian pályánk során, nehézségekkel, külső hatásokkal, melyekkel sorra szembe kell nézni, megoldásokat kell találni és a jó úton folytatni tovább. Különösen a gyerekek, fiatalok vannak kitéve olyan hatásoknak, amelyek rossz irányba terelik őket, ezért meg kell tanulni a békés egymás mellett élés fontosságát, a kölcsönös tiszteletet, a párbeszédet és megértést” – hangsúlyozta a polgármester.

A délelőtt folyamán egyébként 17 kézdiszentléleki és kiskászoni, egy kézdikővári és négy szárazpataki pár ültetett el csemetét.

A gyermeknap programja részeként gyermekelőadásokra és közös bográcsozásra kerül sor, délután fellép a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportja, a napot pedig táncház zárja Ráduly Tímea Boglárka és Karacsi Loránd vezetésével.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?