Ezek a kategóriák kaphatnak elsőként harmadik adag vakcinát

Fotó: MTIA hatóságok elsősorban az egészségügyileg sérülékeny, illetve a munkájuk miatt nagy fertőzésveszélynek kitett emberek esetében veszik fontolóra a harmadik adag oltás lehetőségét - mondta kedden Valeriu Gheorghiţă, a lakosság immunizálását irányító országos bizottság (CNCAV) vezetője.

Gheorghiţă azt mondta, olyan kategóriákról van szó, mint az immunszupprimált betegek vagy az egészségügyi dolgozók, akik nagy fertőzésveszélynek vannak kitéve.

Figyelembe véve, hogy az oltásra jogosult, azaz a 12 év fölötti lakosság mintegy harmada van csak beoltva, a hatóságoknak továbbra is az oltási lefedettség növelésére, illetve ezzel párhuzamosan a sérülékeny emberek immunválaszának megerősítésére kell koncentrálniuk.

A COVID-19 elleni vakcina harmadik dózisát azok kaphatják meg, akiket legalább hat hónapja oltottak be. Ennek alapján, a március végéig immunizált személyek számát tekintve, már 1 100 000-en jogosultak lehetnek a harmadik adag vakcinára.

A CNCAV vezetője úgy fogalmazott, megtörténhet, hogy már jövő héttől elkezdődik a harmadik dózissal történő immunizálás. Erre az oltási előjegyzési platformon kell majd feliratkozni, kivételt csak az egészségügyi alkalmazottak képzenek, akik a munkahelyükön kapják majd meg a vakcinát.

Valeriu Gheorghiţă megerősítette, a tudományos kutatások továbbra is azt bizonyítják, hogy az oltás hatékony a betegség súlyos, kórházi kezelést igénylő formája kialakulásának elkerülésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?