Eurostat: még mindig Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetekben

Mintegy 2,2 százalékkal kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain 2024-ben, mint a megelőző évben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett jelentéséből.

Az uniós utakon bekövetkezett halálos kimenetelű balesetekről készül, 2024-es adatokat rögzítő jelentés szerint a vizsgált évben 19 934 ember vesztette életét közúti balesetben. Az elhunytak száma az elmúlt 10 évben, 2014 és 2024 között 17,4 százalékkal esett vissza.Továbbra is a legveszélyesebb nálunk a vezetés | Fotó: ISU Harghita (archív)

Az EU területén egymillió lakosra vetítve átlagosan 44-en haltak meg közúti balesetekben. A halálos kimenetelű közúti balesetek számát tekintve Svédországban a legbiztonságosabb a közúti közlekedés, az országban 2024-ben egymillió lakosra vetítve 20 haláleset jegyeztek fel. Svédországot Málta (21) és Dánia (24) követte. A legmagasabb arányról Romániában számoltak be, ahol egymillió lakosra vetítve 78-an vesztették életüket az utakon 2024-ben, majd Bulgáriában (74) és Görögországban (64).

A közúti balesetek tekintetében az EU tíz olyan régiója, ahol 2024-ben a legtöbb balesetet regisztrálták, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban volt. A legtöbb (62 741) halálos baleset a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában történt, majd a szintén németországi Bajorországban (49 374), valamint Olaszország északnyugati, Liguriát, Lombardiát, Piemontot és Valle d' Aostát t magában foglaló régiójában (48 815) – közölte az MTI.

Az EU valamennyi országa csökkenést regisztrált a közúti balesetekben elhunyt személyek számában 2014 és 2024 között, kivéve Spanyolországot, Máltát és Hollandiát. 2023-hoz képest 6 EU-országban nőtt a halálos áldozatok száma. Franciaországban volt a legnagyobb abszolút növekedés, 2024-ben 27-tel több halálesetet regisztráltak. Huszonegy EU-országban csökkenés történt, különösen Németországban, ahol 2024-ben 69-cel kevesebb halálos áldozat volt 2023-hoz képest.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?