Épülhetnek a felvonók – Megszavazták a PSD „liftprogramját”
A képviselőház döntő házként fogadta el kedden azt a törvénytervezetet, amely szerint egy országos program keretében felvonók építését finanszírozzák a három vagy annál többemeletes tömbházakba.
A Lift az életért elnevezésű országos liftépítési program elindítását a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc kezdeményezte tavaly, hogy felvonókkal lássák el az 1990 előtt épült három- és négyemeletes tömbházakat. Mint korábban írtuk, szerinte ennek célja a mozgáskorlátozottak függetlenségének növelése, a családok támogatása, a fizikai és érzelmi terhek csökkentése, a társadalmi befogadás erősítése.

A kedden megszavazatott törvénytervezet szerint a műemlékvédelmi besorolás alatt álló épületek, valamint a földrengések által I-es vagy II-es veszélyeztetettségi kockázatba sorolt ingatlanok kivételt képeznek a törvény alól, a többi épületet viszont lifttel, vagy valamilyen alternatív felvonóval szerelhetik fel.
A beruházást az önkormányzatok végzik, a finanszírozást pedig állami, helyi vagy uniós támogatásból biztosítanák. A programban való részvételt a lakótársulásoknak kell kérvényezniük – részletezte a jogszabályt a Digi24.
CSAK SAJÁT
