FRISSÍTVE – Enyhén nőtt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az előző naphoz képest

FRISSÍTVE: A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki közlése szerint az utóbbi 24 órában 1149 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel.
 
Az 1149 új megbetegedést több mint 20 ezer teszt eredményének a feldolgozása nyomán diagnosztizálták. Az új esetekkel 1 781 957-re nőtt a járvány eleje óta regisztrált fertőzések száma, ezek közül 10 366-an újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük.
 
Eddig 1 691 356 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. Az igazolt új esetek mellett 169 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.
 
 
 
A tájékoztatás értelmében 66 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül nyolc korábban következett be. Az áldozatok között van egy egyéves Maros megyei kislány is. A gyereknek a tájékoztatás szerint más betegségei is voltak.
 
A 66 halálos áldozat közül 56-an nem voltak beoltva, ugyanakkor 62-nek volt valamilyen társbetegsége. A tíz beoltott áldozat 60 és 69 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és egy kivételével valamennyiüknek volt valamilyen társbetegsége. Ezzel 56 684-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Jelenleg 6934 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, közülük 1076-an szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 110 kiskorú van, és közülük nyolcat ápolnak az intenzív osztályon.

Az elmúlt 24 órában Temes, Szeben, Kolozs és Arad megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új fertőzést Vaslui és Tulcea megyében jegyezték.

A fővárosban 1,71 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. A mutató továbbra is Arad megyében a legmagasabb, itt 2,95 az ezer lakosra jutó esetszám, majd Kolozs megye következik a sorban 2,46 ezrelékkel. Harminchárom megye zöld zónába, nyolc sárga zónába tartozik.

Az ország mindegyik városában 5 ezrelék alatt van az új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A következő városokban a legnagyobb a mutató:

  • Kürtös (Arad) – 4,9‰
  • Érmihályfalva (Bihar) – 4,8‰
  • Căzăneşti (Ialomiţa) – 4,6‰

A községek közül a következőkben a legnagyobb a mutató:

  • Bokajfelfalu (Fehér) – 29,79‰
  • Mehadika (Krassó-Szörény) – 13,64‰
  • Kecsed (Kolozs) – 12,59‰

Kapcsolódók

Kimaradt?