FRISSÍTVE – Emlékeztető: szerdától lehet jelentkezni a Szülőföldön magyarul programra

Április 3-ától lehet jelentkezi a Szülőföldön magyarul programra, azonban az idei évtől fontos változások történtek, hiszen csak elektronikusan lehet megpályázni az oktatási-nevelési támogatást. Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a program erdélyi koordinátora a Maszol megkeresésére elmondta, amint a pályázati felhívás szerdán megjelenik a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalán, elérhetővé válik a mipont.hu internetes felület, ahol regisztrálhatnak a szülők. FRISSÍTÉS: Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai, már elérhető az újonnan létrehozott weboldal. 

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmonda: a magyar gyermekek és fiatalok jelentik a magyar jövőt, bennük bízhatunk, ha nem jönnek újabb generációk, a nemzetpolitikának sincs értelme. Rámutatott: a magyar oktatási támogatás különböző csatornákon keresztül zajlik, ezek közül a legfontosabb a Szülőföldön magyarul program, ami még 2002-ben indult el. A program keretében óvodától a középiskoláig oktatási-nevelési támogatást, a felsőoktatásban hallgatói támogatást biztosít a magyar kormány a külhoni gyermekek, fiatalok számára.

2023-ban a támogatás összege 22 400 forintról 100 ezer forintra (körülbelül 1300 lejre) nőtt. 

Mint írtuk, a szülőknek az online felületen kell majd kitölteniük a pályázati űrlapokat, ezt követően a felület létrehoz egy adatlapot, amelyet a szülőnek ki kell nyomtatnia és alá is kell írnia, ezt pedig eljuttatnia az iskolába az óvodapedagógusnak vagy osztályfőnöknek. Emellett szükség lesz még egy dokumentumra, amely igazolja, hogy a diák a tanulmányait magyar nyelven folytatja, ugyanakkor egy iskolai igazolást is csatolni kell mellé az igazolatlan hiányzások számával.

Illusztráció: Pexels

Az elektronikus felületen a kérelem benyújtásához az adatok megadását követően fel kell tölteni a felhívásban megjelölt dokumentumokat lefotózott vagy beszkennelt formában. Arra azonban vigyázni kell, hogy az információk jól olvashatók legyenek: ne csillogjon, ne takarja ki az adatokat, ne legyen homályos a kép és az egész dokumentum szerepeljen a képen.

Amennyiben több gyermek van a családban, a felhasználói fiókban a támogatási igény benyújtását meg kell ismételni annyiszor, ahány jogosult gyermek van, és mindegyikük adatlapját ki kell nyomtatni, alá kell írni és át kell adni az adott gyermek óvodapedagógusának vagy osztályfőnökének, aki gondoskodik az óvodai/iskolalátogatási igazolás kiállításáról és azzal együtt továbbítja adatlapját az RMPSZ felé.

Az egyetemi hallgatók is a mipont.hu oldalán jelentkezhetnek a támogatásra, de nem a szülői, hanem a hallgatói felületre kell regisztrálniuk. Nekik kötelező feltölteni a hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentumot is, és az aláírt adatlapot – kinyomtatva – az igazolással együtt postán kell eljuttatni a felhívásban megadott címre. Ez a felhívás a pályázat meghirdetésekor, szerdán jelenik meg.

2024-től a Program digitalizációjáért és kommunikációjáért a Rákóczi Szövetség felel. Az oktatási-nevelési támogatás minden olyan gyermeket, illetve diákot érint, aki Romániában magyar tanítási nyelvű óvodát, alap- vagy középiskolát látogat. Minden érintett jogosult arra, hogy éves rendszerességgel kérelmezze a támogatást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?