Emberrablás Kolozsváron: Fiatal nőt és a kisbabáját kényszerítettek be egy autóba (VIDEÓ)

A 24 éves nőt és egyéves gyermekét erőszakkal bekényszerített az autóba egy 27 éves férfi, a nő korábbi élettársa. A rendőrök Erdőfeleknél utolérték a gépkocsit, és biztonságba helyezték az áldozatokat.

A rendőrséget a 112-es segélyhívón a szemtanúk riasztották, jelezték, hogy egy gépkocsiba tuszkolták a nőt és a gyermekét, és Tordatúr felé elhajtottak, számol be a stiridecluj.ro.

Gyerekével együtt rabolta el a fiatal nőt a volt élettársa | Illusztráció: Pixabay

A bejelentést követően a kolozsvári rendőrség tisztjei szakértőkkel és bűnügyi nyomozókkal operatív csoportot alakítottak, lenyomozták a járművet, amelyben négy felnőtt – két nő és két férfi volt, 27 és 50 év közöttiek – valamint az elrabolt fiatal nő a gyermekével.

A nyomozók szerint a fiatal nőt fizikai erőszakkal kényszerítették be a járműbe. A kockázatértékelés után a rendőrség ideiglenes védelmi rendeletet adott ki, az áldozat pedig úgy döntött, nem kéri, hogy nyomkövetővel figyeljék a férfit, közölte a rendőrség.

December 3-án két gyanúsítottat egy 50 éves nőt és egy 27 éves férfit, mindketten tordatúriak – 24 órás őrizetbe vettek, és bíróság elé állítják őket.
A Kolozs megyei rendőrség folytatja a nyomozást, hogy tisztázza az ügy minden vetületét.

Ha Ön vagy valaki a környezetében családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatja a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes. A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?