Először ítéltek el valakit holokauszttagadásért Romániában

Egy év és egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte holokauszttagadásért a bukaresti harmadik kerületi bíróság Vasile Zărnescu tartalékos hírszerzőtisztet csütörtökön, az ítélet nem jogerős.

A bíróság egy 2013-ban, illetve egy 2014-ben interneten publikált cikkéért, valamint a bukaresti Tempus kiadónál 2017-ben megjelent "Sabin Oran Suporter" című könyvéért ítélte Zărnescut hat-, kilenc-, illetve hat hónapos börtönbüntetésre, majd halmazati büntetésként állapította meg a - kétéves próbaidőre felfüggesztett - 13 hónapos szabadságvesztést.

A francia közszolgálati rádió (RFI) román adása szerint mindeddig nem született jogerős elmarasztaló ítélet holokauszttagadásért Romániában azóta, hogy 2002-ben a Năstase-kormány sürgősségi rendeletben hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyé nyilvánította a holokausztnak, illetve következményeinek nyilvános tagadását, vitatását, helyeslését vagy jelentőségének lekicsinylését.

Az RFI felidézte: Zărnescut 2020-ban állították bíróság elé, de már a 2016-ban megjelent "Holokauszt - ördögi rémmese" című könyvében is a "világtörténelem legnagyobb hazugságának" nevezte a holokausztot.

A Nagy-Románia Pártban politizált

A Hotnews.ro hírportál annak idején azt írta: az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) a legfőbb ügyésznél panaszolta be a tartalékos hírszerzőtisztet, aki a vaskos, csaknem ezer oldalas könyv borítóján látható fotón a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyenruhájában mutatkozott.

Az MCA a vádhatósághoz intézett levélben felhívta a figyelmet, hogy Zărnescu írásaiban "tagadja a Holokauszt hatmillió áldozatának - köztük másfélmillió gyermeknek - a létezését és halálát, gúnyt űzve mind az áldozatok hozzátartozóiból, mind a túlélőkből".

A Justitiarul.ro honlapon korábban publikált önéletrajz szerint a 71 éves, szociológus végzettségű Zărnescu 1991-től 2002-es leszereléséig volt a román hírszerzés tisztje, majd a Románok Nemzeti Egységpártjában (PUNR) és a Nagy-Románia Pártban (PRM) politizált.

A román állam csak a kétezres évek elején - a NATO-csatlakozás küszöbén - ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette bukaresti kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidónak az 1941-44-es időszakban történt legyilkolásáért.

(Címlapfotó forrása: YouTube)

Kapcsolódók

Kimaradt?