Elkészült Háromszék lovas térképe, amely interneten is elérhető lesz

Hétvégén az oltszemi, nemzetközi fogathajtó verseny kísérő eseményeként bemutatták a Kovászna megyei lovas tevékenységeket összesítő térképet. Az AgroSic Közösségek Közti Társulás által készített térkép 22 háromszéki lovas egyesület tevékenységét foglalja össze: a tereplovaglást, hintóztatást, fogathajtást, díjugratást, díjlovaglást, lovasterápiát, lovastornát, lovaskaszkadőrt, lovasíjászatot, méneseket, lovasközpontokat, lovas versenyeket, valamint lovas turizmust.

Fotó: Kocsis B. János

A térkép célja, hogy hálózatszerűen összekapcsolja a háromszéki lovas egyesületeket és összefoglalja azok kínálatát a helyiek vagy a turisták számára, mutatott rá Igyártó Réka, az AgroSic igazgatója. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint Kovászna megye lovas térképe hamarosan elérhető lesz az interneten is az AgroSIC és a Visit Covasna weboldalán.

Fotó: Dénes Botond

A Kovászna megyei lovasközpontok között szerepel a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezőn található lovasközpont, amelyet a Vadon Egyesület hozott létre Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának támogatásával, ahol kezdő lovasoktatást, kiképzést, lovaskocsi- vagy szánhajtást, lovas táborokat szerveznek. Szerepel továbbá a kökösi Bartha lovasfarm, az árkosi Barabás lovarda, a sepsiköröspataki Gróf Kálnoky Lovasközpont, ahol lovasiskola, lovastorna és díjugrató csapat is működik, amely regionális és országos versenyeken vesznek részt. A lovas sportok szerelmesei a zabolai gróf Mikes lovasiskolában is lovagolhatnak, vagy a környéken kirándulhatnak.

Háromszékről diktálják a hazai fogathajtás ütemét

A világbajnoksághoz ugródeszkát jelentő, hétvégi, háromcsillagos nemzetközi fogathajtó versenyen összesítésben Rákóczi Gergő lett az első, az országos fogathajtó bajnokságon pedig Varga Roland István végzett az élen. „Ma már a háromszéki Oltszemről diktáljuk a lovas fogathajtás ütemét”, emelte ki Tamás Sándor tanácselnök.

Fotó: Kocsis B. János

A verseny fődíjasa, a két fogattal benevező tizenháromszoros országos bajnok, Rákóczi Gergő számára a következő nagy cél a szeptember végén Franciaországban megszervezésre kerülő kettesfogathajtó világbajnokságon való részvétel, jövő évben pedig négyes fogattal készül a Szilvásváradon sorra kerülő négyesfogathajtó világbajnokságra, fogalmazott az Alsószombatfalvi Állami Ménes színeiben versenyző Rákóczi Gergő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?